Adventi rendezvénysorozat

Adventi rendezvénysorozat

A Petőfi téren az adventi koszorú mellett az életnagyságú, szemet gyönyörködtető betlehem és a díszektől roskadozó, csillogó-villogó karácsonyfa is várja csodálóit, a finomabbnál finomabb, melengető ételeket-italokat kínáló faházak pedig vendégeiket.

Mint azt Domonyi László polgármester nyitóbeszédében kiemelte, „együtt lenni, egymást meghallgatni, közös dolgainkról beszélgetni már önmagában ünnep a mai rohanó világban. S ha ezen túl egy közösség tagjaként egy fontos közös ügyért is tehetünk, ahogyan az itt megjelent egyesületek, alapítványok, civil szervezetek, akkor – mindannyian tapasztaltuk már – az ünnepi öröm megsokszorozódik.” Már a készülődés is ünnep. A hatalmas karácsonyfát feldíszítő gyerekek arcán legalábbis ünnepi fény ragyogott, amikor Maglódi Zoltán „Magesz Mikulás” emelőkosaras darujával a magasba emelte őket, hogy elhelyezhessék a maguk készítette díszeket.

A művelődési házban kézműves díszekkel ékesített karácsonyfák s egyéb remekek tekinthetőek meg, a gyerekeket pénteken és szombaton kézműves foglalkozásra várják. A Petőfi téren december 21-éig minden este kulturális csemegékkel is megkínálják látogatóikat a város alapítványai, egyesületei, civil szervezetei, s faházaiknál az általunk nemesnek ítélt célra adakozhatunk, segítve egymást, s hitet tenni amellett, hogy adni, s jónak lenni jó.

Hasonló cikkek

Hollandiai testvérvárosunkba, Krimpen aan den Ijssel-be látogatott a kiskőrösi delegáció, melyet Horváth János képviselő, az ügyrendi és összeférhetetlenségi bizottság elnöke vezetett. A küldöttség tagja dr. Nagy Gabriella aljegyző, Harangozóné Balogh Zsóka képviselő és Rennes Éva, a polgármesteri hivatal munkatársa volt és velük tartott a Szivárvány Néptáncegyüttes néhány táncosa is.
A Bács-Kiskun megyében október végéig kiépülő, 15 új kormányablak alkotta hálózat újabb elemeként nyílt meg Kiskőrösön a napokban az új kormányablak.
November 4-én az az 1956-os forradalom leverésének napjára emlékeztek Kiskőrösön az ’56-os kopjafánál.