Kiskőrösi Települési Értéktár

Városunk történelmét, nemzetiségi hagyományait, valamint jelenét tekintve számos olyan értékkel rendelkezik, mely települési értéktár és települési értéktár bizottság létrehozását indokolta, ezért Kiskőrös Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 64/2014. számú Képviselő-testületi határozatával döntött a Kiskőrösi Települési Értéktár és a Kiskőrösi Települési Értéktár Bizottság megalakításáról.

Mit tekinthetünk települési értéknek?

  • Agrár- és élelmiszergazdaság: az agrárium szellemi termékei és tárgyi javai- beleértve az erdészet, halászat, vadászat és állategészségügy területét-, különösen a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek, a borászat, továbbá az állat- és növényfajták;
  • Egészség és életmód: a tudományos és népi megelőzés és gyógyászat, természetgyógyászat szellemi termékei és tárgyi javai, különösen a gyógyszerek, gyógynövények, gyógyhatású készítmények, gyógyvíz- és fürdőkultúra;
  • Épített környezet: a környezet tudatos építési munka eredményeként létrehozott, illetve elhatárolt épített (mesterséges) része, amely elsődlegesen az egyéni és közösségi lét feltételeinek megteremtését szolgálja; valamint az embert körülvevő környezet fenntartásához kapcsolódód szellemi termékek;
  • Ipari és műszaki megoldások: az ipari termelés - beleértve a kézműipart, kézművességet is - szellemi termékei és tárgyi javai, különösen az egyes technológiák, technikák, berendezés-, gép- és műszergyártás, műszaki eszközökkel végzett személy- és áruszállítás;
  • Kulturális örökség: a kulturális örökség szellemi és tárgyi javai, különösen az irodalom, a tudomány, a népművészet és népi kézművesség, néprajz, filmművészet, iparművészet, képzőművészet, táncművészet és zeneművészet; továbbá a védett ingatlan értékei, különösen a nemzeti vagyon körébe tartozó, kiemelkedő értékű műemlékek és régészeti lelőhelyek, nemzeti és történelmi emlékhelyek, világörökségi helyszínek;
  • Sport: a fizikai erőnlét és a szellemi teljesítő képesség megtartását, fejlesztését szolgáló, a szabadidő eltöltéseként kötetlenül vagy szervezett formában, illetve versenyszerűen végzett testedzés vagy szellemi sportágban kifejtett tevékenység, különösen a sportolói életművek és csúcsteljesítmények;
  • Természeti környezet: az ember természetes környezetének tárgyi javai, különösen a fizikai és biológiai képződmények vagy képződménycsoportok, geológiai és geomorfológiai képződmények, természeti tájak, természeti területek, életközösségek és ökológiai rendszerek; valamint az embert körülvevő környezet fenntartásához kapcsolódó szellemi termékek;
  • Turizmus és vendéglátás: a turizmus és a vendéglátás szellemi termékei és tárgyi javai, különösen a turisztikai attrakciók, szolgáltatások, a vendéglátó-ipari termékek, valamint a vendéglátás körébe tartozó étel- és italkészítési eljárások.

Kiskőrös Város közigazgatási területén fellelhető, illetve az ott létrehozott nemzeti érték felvételét a Települési Értéktárba Kiskőrös Város Polgármesteréhez címzett javaslatában bárki írásban kezdeményezheti.

A javaslatot a javaslattételi lap kitöltésével kell elkészíteni és elektronikus úton vagy postai út esetén elektronikus adathordozón mellékelve kell benyújtani. Valamely nemzeti értéknek a települési értéktárba történő felvételre irányuló javaslattétel ingyenes.

A javaslatnak tartalmaznia kell:

  1. a javaslattevő adatait,
  2. az értéktárba felvételre javasolt nemzeti érték adatait,
  3. az értéktárba felvételre javasolt nemzeti érték fényképét vagy audiovizuális-dokumentációját,
  4. a nemzeti értéknek való megfelelést valószínűsítő dokumentumokat, valamint
  5. szakértő, illetve szakmai vagy civil szervezet támogató vagy ajánló levelét.

Kérjük, éljenek a javaslattétel lehetőségével!

Nyomtatvány: Javaslattételi lap

Kiskőrösi Települési Értéktárba felvett értékek:

  1. Petőfi Sándor Városi Könyvtár Petőfi Gyűjteménye
  2. Kiskőrös Városháza Épülete
  3. Kiskőrösi Gimnázium épülete
  4. Kiskőrösi Kadarka
  5. A Kiskőrösi-turjános természetvédelmi terület (Szücsi-erdő és az általa közbezárt rétek)
  6. Petőfi témájú kortárs képzőművészeti gyűjtemény
  7. A világ első köztéri Petőfi szobra
  8. „Az egész töredéke és a töredék egésze” című Petőfi-kárpit
  9. Petőfi-gyűjtemény és Kossuth-gyűjtemény
  10. Kunhegyesi Ferenc képzőművészeti munkássága
  11. Petőfi Sándor Műfordítói Szoborpark
  12. Babucsikné Zeikfalvy Anna Mária képzőművészeti munkássága
  13. Várostörténeti Digitális Archívum
  14. Szlovák népviseleti magángyűjtemény
  15. Petőfi Sándor Szülőháza
  16. Szlovák Tájház és Néprajzi Látványtár
  17. Szarvas Fogadó Épülete
  18. Kiskőrösi Szent József Római Katolikus Templom
  19. Szivárvány Néptáncegyüttes
  20. Középső bronzkori központ
  21. Kiskőrös második Petőfi-szobra
  22. Rónaszéki Gyógyvíz
  23. Majoros-ház
  24. Szomorú katona szobra (I. világháborús emlékmű)
  25. Kiskőrösi Evangélikus Középiskola tanterülete
  26. Zsinagóga - Kistemplom
  27. János Vitéz Látogatóközpont
  28. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok
  29. Kiskőrös főtér
  30. Suba Róbert paralimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok sportoló munkássága
  31. Kiskőrösi Evangélikus Templom
  32. Kiskőrösi Fúvószene
  33. Egykori főszolgabírói lak - A Rónaszéki család lakóháza
  34. Kiskőrösi Baptista Imaház
  35. Kiskőrösi Evangélikus Imaház
  36. Leska István öröksége
  37. Kiskőrösi Református Imaház
  38. Tisza-levélgyűjtemény
  39. Kiskőrösi Kakaspörkölt Főző Fesztivál
  40. Dúl László fényképész mester munkássága
  41. Prepszent István magángyűjteménye
  42. Úttörténeti Múzeum szabadtéri kiállítása
  43. Simonné Dulai Mária munkássága
  44. Szendrey Júlia egész alakos szobra
  45. Kiskőrösi Dutra Nemzetközi Találkozó