Megemlékezés a kopjafánál

Megemlékezés a kopjafánál

November 4-én az az 1956-os forradalom leverésének napjára emlékeztek Kiskőrösön az ’56-os kopjafánál.

Az ’56-os Szövetség által szervezett megemlékezésen Rohoska Réka, a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola 8. A osztályos diákjának szavalata után Fodor Tamás, a középiskola tanára mondta el emlékbeszédét, melyben kitért az 1956. november 4-ét megelőző és azt követő hitszegéssorozatra, a rettenetes szovjet hadigépezet november 4. hajnali beindulására, a külföldnek velünk szembeni mulasztásaira. Mint mondta, 229 ember végeztek ki a forradalomban vállalt szerepéért, az utolsót 1961-ben. „Több ezer volt a bebörtönzöttek, internáltak száma. A bosszú nem kímélte a családtagokat sem: a feleségeket elbocsátották állásukból, a gyerekeket megbélyegezték, megakadályozták a továbbtanulásban. Számtalan kettétört emberi sors vádolja a megtorlók embertelenségét.”

Ezen az estén értük, a forradalom minden hőséért és áldozatáért gyújtott gyertyát az emlékező közösség.

Hasonló cikkek

A megyei I. osztályban szereplő Kiskőrösi NKSZSE női kézilabda csapata idén már két bajnoki mérkőzést is lejátszott. A lányok mindkét találkozót hazai környezetben rendezték volna meg, de a helyi sportcsarnok a járványhelyzet miatt nem látogatható, így idegenben játszottak pályaválasztóként.
A Kőrösszolg Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Schäffer Tamás mesélt hírportálunknak a tavalyi, 2020-as évükről. Milyen következményei voltak a vírus terjedését megelőző intézkedéseknek a cég életében, hogyan tervezték újra az évet, és milyen előrelátásokkal léptek 2021-be.  
„Akik a napot hozzák” címmel szerveztek roma kulturális rendezvénysorozatot április 8-án, pénteken a kiskőrösi művelődési központban.