Győzelmet arattak a kiskőrösi női kézisek Nemesnádudvaron

Győzelmet arattak a kiskőrösi női kézisek Nemesnádudvaron

A megyei I. osztályban szereplő Kiskőrösi NKSZSE női kézilabda csapata idén már két bajnoki mérkőzést is lejátszott. A lányok mindkét találkozót hazai környezetben rendezték volna meg, de a helyi sportcsarnok a járványhelyzet miatt nem látogatható, így idegenben játszottak pályaválasztóként.

Az első idei mérkőzésükön Nemesnádudvaron szerepeltek, ahol a bajnoki címre is esélyes gárdától szoros csatában kaptak ki 38-35-re.
A kiskőrösi gólszerzők: Borbényi 1, Varga A. 2, Kun-Szabó 4, Torgyik 14, Kovrig-Szabó 2, Markó-Czérna 1, Mokos 3, Zsubori 2, Schiszler 6.

A csapat a 9. fordulóban február 7-én, vasárnap a Kiskunhalasi UKSC gárdáját fogadta „hazai” környezetben. A mérkőzést Izsákon rendezték meg zártkapus körülmények között, amelyen a kiskőrösiek 24-21 (12-13) arányú győzelmet arattak: Hell – Torgyik 7, Schiszler 3, Kun-Szabó 4, Varga A. 3, Zsubori, László 2. Csere: Rostás (k), Kornóczi 1, Borbényi, Kovrig-Szabó 3, Kolonusz 1, Zsubori.

A mérkőzést a kiskunhalasiak kezdték jobban, akik a kiskőrösiek védekezésben elkövetett hibáit kihasználva 3-0-s előnyre tettek szert. Ezt követően fokozatosan javult fel a kiskőrösiek játéka és sikerült kiegyenlíteniük (4-4). Az első félidő további részében felváltva estek a gólok és a szünetre, a vendégek vonulhattak 1 gólos előnnyel pihenőre (12-13).

A második félidő felétől kezdődően, a kiváló védekezésnek és a gyors támadásoknak köszönhetően, megfordította az eredményt a kiskőrösi csapat, és a végjátékot már 4 gólos előnnyel várhatták (21-17).
Az utolsó percekben már nem forgott veszélyben a kiskőrösiek győzelme, akik ezzel a fontos győzelemmel a 4. helyen állnak 11 ponttal.

Markó-Czérna Bianka, a Kiskőrösi NKSZSE edzője adott interjút hírportálunknak a meccs végén.

Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, mert a kiskőrösi sportcsarnokot nem használhatjuk edzésre és mérkőzések lejátszására, megrendezésére sem. A járványhelyzet miatt, most jelenleg, heti két alkalommal Hajóson bérlünk sportcsarnokot az edzésekre, a hazai mérkőzéseink alkalmával pedig Izsákon fizetünk a sportcsarnokért bérleti díjat, vagy feladva a pályaválasztói jogunkat, az aktuális ellenfelünk otthonában lépünk pályára. A klub működése és a versenyeztetés most nagyon sok áldozatot követel mindenkitől, hiszen meg kell szerveznünk az utazásokat és a „hazai” mérkőzéseinkhez nekünk kell biztosítani a technikai személyzetet is. Jelen helyzetben az életben maradásért küzdünk, hogy ki tudjunk állni a mérkőzésekre és ne legyenek sérüléseik a lányoknak. A csapat tagjai a nehézségek ellenére szép számban látogatják az edzéseket, de a mérkőzéseken nyújtott teljesítményükön azért látszik, hogy a felkészülésünk során vannak gondjaink.

A kiskunhalas elleni találkozón nagyon hiányzott a csapatunkból Mokos Anita, akinek a játékára nem számíthattunk. Kicsit félve léptünk pályára, és az első félidőben nem állt össze megfelelően a védekezésünk. Támadásban pedig több technikai hibát is elkövettünk. A második félidőben már jobban működtek a dolgok, ellenfelünk a végére elfáradt és megnyugtató előnnyel tudtuk megnyerni a mérkőzést.

A továbbiakról annyit tudok mondani, hogy februárban még biztosan Hajóson lesznek az edzéseink, és zártkapus mérkőzéseket játszunk. Minden későbbi programunk pedig a járványhelyzet alakulásától függ.

Hasonló cikkek

Kiskőrös Város Képviselő-testülete a 68/2026. számú határozatával az önkormányzati vagyonról, a vagyon hasznosításáról szóló 26/2012. (XII. 19.) önk. rendelet (a továbbiakban: Vagyonrendelet) 12. § (4) bekezdés a) pontja alapján értékesítésre jelölte ki a tulajdonában álló Kiskőrös, 2332 hrsz-on nyilvántartott, természetben 6200 Kiskőrös, Bajcsy-Zsilinszky E. u. 102. szám alatti 901 m2 alapterületű, kivett beépítetlen terület megnevezésű, az önkormányzat üzleti vagyonát képező ingatlant.
Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya kiemelt prioritásként kezeli az idősek védelmét. Mivel az „unokázós” csalások száma növekszik, tisztelettel kérjük, hogy minél szélesebb körben tájékoztassák az érintetteket!
Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer
Az aktuális hírlevél az elmúlt hónap bűnügyi híreiből készült összesítő, melyek forrása a police.hu oldal.