Spanyolország nagykövete Kiskőrösön

Spanyolország nagykövete Kiskőrösön

A felesége, Emma Hernández Landaeta asszony és kulturális tanácsosa, Antonio Pérez-Hernández kíséretében érkező nagykövet tiszteletét tette Kiskőrös polgármesterénél, Domonyi Lászlónál is. A baráti hangulatú beszélgetésen kiemelt témaként szerepelt a borászat, mely Spanyolország kulturális és gazdasági életében is kitüntetett helyet foglal el, s természetesen a kiskőrösi borok, melyekről elismerően szólt a nagykövet.

Itt tartózkodása során nagy érdeklődéssel tekintette meg Petőfi Sándor szülőházát és a múzeumot, ahol a gyűjtemény anyagában gyermekkori emlékeket felidéző tárgyakra bukkant.

Ezt követően a Kunság-szesz telepén tett üzemlátogatása során elámult a maga nemében a világon egyedülálló féldecis töltősor láttán, majd pálinkakóstolóval egybekötött ebéden vett részt, ahol a helyben készült tárcsán sült burgonyának adózott igen nagy elismeréssel.

Mivel a nagykövetnek és kíséretének a főtér felújítása miatt nem volt alkalma megcsodálni a belváros szépségeit, Domonyi László és Nagy László újabb invitálására örömmel mondott igent.

Hasonló cikkek

Kiskőrösön koszorúzással vette kezdetét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepi megemlékezések sora: a Batthyány-emléktáblánál helyezte el a tisztelet és az emlékezés koszorúit Domonyi László polgármester és Pohankovics András alpolgármester.
95. születésnapján köszöntötte Ruzsáli Pálné Süveg Magdolnát Domonyi László polgármester. A Baptista Szeretetotthonban élő Magdi néni Szegeden született 1920. december 16-án.
Félszáz lelkes kiskőrösi ragadott ásót november 21-én, hogy az Erdőtelki út mentén fát ültessen. A Filus Tibor által 2011 őszén kezdeményezett megmozdulás mára mozgalommá nőtte ki magát, melynek nyomán eddig mintegy nyolcszáz fával gazdagodott a település.