Orgonaavató hangverseny

Orgonaavató hangverseny

Városunk szülötte, Leányfalusi Vilmos orgonaművész, a kalocsai főszékesegyház orgonistája és karnagya, a főegyházmegye zeneigazgatója hatalmas érdeklődés mellett adott koncertet az 1941-ben, Leányfalusi Károly (karnagy úr édesapja) kántortanító idejében készült Angster orgonán.

A 2 manuálos, 16 regiszteres, 22 sípsorból álló, pneumatikus kúpláda rendszerű hangszer – mint azt Seffer Attila plébános elmondta – a segítőkész hívek adományaiból és az egyházközség önerejéből újult meg. A felújítás során – melyet a taksonyi székhelyű Varga Orgonaépítő Kft. végzett – az orgonát teljesen szét kellett szerelni, mert a fúvók bőrözése, az 1100 db kúpszelep-membrán cseréje, a sípok restaurálása, a hangolótekercsek igazítása, a fedett sípok dugóbőreinek cseréje csak így volt megoldható. Ezt az intonálás, a hangolás és a farészek szú elleni védelme követte. A hangszert a szintén kiskőrösi születésű Bobek Tamás keceli káplán áldotta meg. A hangversenyen, amelyen Bach klasszikus és kedvelt művei mellett felcsendültek a barokk és a klasszicista zene halhatatlan darabjai is, Zsebics Ilona karnagy, Bátya polgármestere énekével szolgált.

Hasonló cikkek

Kiskőrösön koszorúzással vette kezdetét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepi megemlékezések sora: a Batthyány-emléktáblánál helyezte el a tisztelet és az emlékezés koszorúit Domonyi László polgármester és Pohankovics András alpolgármester.
95. születésnapján köszöntötte Ruzsáli Pálné Süveg Magdolnát Domonyi László polgármester. A Baptista Szeretetotthonban élő Magdi néni Szegeden született 1920. december 16-án.
Félszáz lelkes kiskőrösi ragadott ásót november 21-én, hogy az Erdőtelki út mentén fát ültessen. A Filus Tibor által 2011 őszén kezdeményezett megmozdulás mára mozgalommá nőtte ki magát, melynek nyomán eddig mintegy nyolcszáz fával gazdagodott a település.