A Képviselő-testület szüretelt

A Képviselő-testület szüretelt

A szeptemberi testületi ülés után – immár hagyományosan – vödrökkel, metszőollókkal fölszerelkezve vágtak neki a kiskőrösi képviselő-testület és a bizottságok tagjai a körforgalomban termő szőlő szüretelésének. A Somogyi Zoltán gondozta, s általa „érvejó” fajtának titulált szőlővel hamar teltek a vödrök: a lelkes munkások türelmetlenül szólongatták a puttonyost, aki ezúttal Domonyi László polgármester volt. A szüret nem igazi koccintás és nótaszó nélkül, s a város elöljárói az eredményes munka után tiszteletkört is tettek a körforgalomban.

Hasonló cikkek

A megyei I. osztályban szereplő Kiskőrösi NKSZSE női kézilabda csapata idén már két bajnoki mérkőzést is lejátszott. A lányok mindkét találkozót hazai környezetben rendezték volna meg, de a helyi sportcsarnok a járványhelyzet miatt nem látogatható, így idegenben játszottak pályaválasztóként.
A Kőrösszolg Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Schäffer Tamás mesélt hírportálunknak a tavalyi, 2020-as évükről. Milyen következményei voltak a vírus terjedését megelőző intézkedéseknek a cég életében, hogyan tervezték újra az évet, és milyen előrelátásokkal léptek 2021-be.  
„Akik a napot hozzák” címmel szerveztek roma kulturális rendezvénysorozatot április 8-án, pénteken a kiskőrösi művelődési központban.