Zongoraetűd-verseny

Zongoraetűd-verseny

Delley József, a kiváló művész és pedagógus halálának tízedik évfordulójára emlékeztek a VI. Területi Zongoraetűd Versenyen, melyet a kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskolában rendeztek. Az eseményt Soltiné Samu Zsuzsanna igazgató köszöntője után Domonyi László polgármester nyitotta meg. A három megyéből érkezett mintegy száz növendék négy korcsoportban versengett a zsűri előtt, melynek elnöke Radványi Mária zongoraművész volt, tagjai Megyimóreczné Schmidt Ildikó zongoraművész-tanár és Dr. Pethő István zongoratanár. A versenyen jelen volt Delleyné Halama Piroska karnagy, zenepedagógus, Delley József özvegye is, aki a zsűri tiszteletbeli tagjaként kísérte figyelemmel a növendékek zongorajátékát.

A színvonalas versenyen a kiskőrösi növendékek is remekeltek:

Dicséretet kaptak:      Grúber Noémi                                    (tanára: Pelsőciné Barna Mária)

           Aszódi Zsombor, Ottery Willis          (tanáruk: Pusztai Virág)

Nívódíjasok:              Nemes Dóra                                       (tanára: Vikorné Hajas Matild)

           Szabó Loretta                                     (tanára: Balázs-Nagy Gabriella)

Kiemelt nívódíjat kaptak: Breznyán Kinga                          (tanára: Balázs-Nagy Gabriella)

           Kertai Rita                                          (tanára: Balázs-Nagy Gabriella)

           Breznyán Gitta                                   (tanára: Balázs-Nagy Gabriella)

           Lupták György                                   (tanára: Balázs-Nagy Gabriella)

A szabadon választott etűd legkiválóbb előadásáért korcsoportjukban különdíjat kaptak: Breznyán Kinga és Lupták György, aki a legjobb kiskőrösi versenyző különdíjban is részesült. A tanári különdíjat a kiskőrösi zenepedagógusok közül Balázs-Nagy Gabriella érdemelte ki.

A fotók egy részét Boldoczki Róbert és Farkas Zoltán készítette.

Hasonló cikkek

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. megbízásából a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány kérdőíves lakossági felmérést végez a Paksi Atomerőmű 30 km-es körzetében élők körében.
Kiskőrös Város Önkormányzata az önkormányzati vagyonról, a vagyon hasznosításáról szóló 26/2012. (XII. 19.) önk. rendelete (a továbbiakban: Vagyonrendelet) 27. § (1) bekezdés a) pontja alapján a tulajdonában álló Kiskőrös, 2418 hrsz-on nyilvántartott, természetben 6200 Kiskőrös, Kossuth Lajos út 41. szám alatti 725 m2 alapterületű, nem lakás céljára szolgáló ingatlan határozott időtartamú hasznosítási jogának átengedésére nyilvános versenytárgyalást hirdet.
Projekt célja: Kiskőrös Város Önkormányzat az Egészségügyi Gyermekjóléti és Szociális Intézménnyel konzorciumban projektjavaslatot nyújtott be „Társadalmi együttműködést erősítő programok Kiskőrösön” címmel a TOP-5.2.1-15 „A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok” pályázati felhívásra. A projekt pozitív elbírálásban részesült a 2021. évben, melynek eredményeként 75.000.000,-Ft európai uniós támogatásban részesült a konzorcium.