Városismereti verseny

Városismereti verseny

Ismered a városodat?

Március 14-én első alkalommal – hagyományteremtő céllal – rendezte meg az Eltájolók TSE Kiskőrösön az I. Városismereti versenyt, ahol a résztvevő csapatoknak a város minden szegletét bejárva tréfás kérdésekre kellett válaszolniuk, mint például hogy kivel néz farkasszemet a vértanúk faláról Lázár Vilmos a szoborparkban.

Mint azt a szervező, Döme Géza elmondta, 29 csapatba verődve 97 fő járta az utcákat négy kategóriában indulva: általános iskolai, középiskolai, családi és felnőtt. A versenyzőknek néhány órájuk volt a kérdésekre választ adni. – A versenyidő természetesen kevés volt az összes pont felkeresésére, ezért számított a csapatok stratégiája is. További feladat volt fényképek készítése előre megadott tárgyakról, jelenetekről plusz pontokért cserébe. Célba érkezve mindenkit csoki, zsíros- vagy vajas kenyér és meleg tea várt. Az értékelés során minden kategóriában a helyezett csapatok emléklapot, továbbá érmet és egy szerény ajándékcsomagot, az első helyezettek pedig kupát is vihettek haza. A legtöbb résztvevővel induló iskola ezen kívül külön elismerésben is részesült– mondta Döme Géza. –A pozitív visszajelzések és tapasztalatok alapján jövőre is szeretnénk megrendezni a versenyt abban a reményben, hogy több városlakó kap majd kedvet Kiskőrös játékos felfedezéséhez. Köszönjük a Művelődési Ház, és a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum támogatását.

Eredmények:

Általános iskola
:
1. hely: Szuper csajok (Farkas Vivien; Kuti Luca; Petróczi Dóra; Szlovák Lilla/gimi 8.A), 2. hely: Kis csillám unikornisok (gimi 7.A), 3. hely: Kemény csajok (gimi 8.A)

Középiskola:
1. hely: Pite (Lupták György; Pénzes Mátyás; Solti Kálmán/gimi 11.A), 2. hely: Csillámpónik (gimi 8.A), 3. hely: Helyiek (Wattay 9.A)

Családi:
1. hely: Füzér (Reczer Véda; Marton Nelly; Reczer János), 2. hely: Szirének, 3. hely: Maci

Felnőtt:
1. hely: Szűcs család (Szűcsné Szűcs Julianna; Dr. Szűcs Tímea), 2. hely: A Tündér, az Angyal és a Királylány, 3. hely: Tavasz

A legaktívabb iskola címet a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola nyerte el. Gratulálunk!

Hasonló cikkek

Az 1956-os forradalom és szabadságharc alkalmából rendezett megemlékezések már október 23-a előtt megkezdődtek. Az ’56-os kopjafánál a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola Petőfi Sándor Általános Iskolájának, valamint a KT Bem József Általános Iskola tanulói helyeztek el koszorút, majd a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola emléktáblájánál az intézmény diákjai emlékeztek.
Rideg László elnök kezdeményezésére az elmúlt hónapokban a megye városaiban ülésezik a közgyűlés, így Baja, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas és Kalocsa után szeptember utolsó péntekén Kiskőrösre került a sor.
A Naszvadi Napok és a Naszvadról elszármazottak találkozója testvértelepülésünk egyik legnagyobb ünnepe. Kiskőrös városát a Pethő Attila képviselő vezette delgáció képviselte, melynek tagjai Horváth Borbála képviselő, valamint Freiné Cebei Katalin és Skuta Csaba, a polgármesteri hivatal dolgozói voltak.