Ivóvízminőség-javító projekt zárása
- 2015. október 29.
- Pályázatok
- Riport
Befejeződtek a kivitelezési munkálatok Kiskőrös és Térsége ivóvízminőség-javító projekt keretén belül.
Végéhez ért az a nagyszabású ivóvízminőség-javító program, melynek köszönhetően Kiskőrös és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás projektcsoportjához tartozó tizenöt Bács-Kiskun megyei település lakosságának egészséges ivóvízzel való ellátása valósult meg. A projekt ünnepélyes zárórendezvényére november 19-én került sor.
A Kiskőrös és Térsége Önkormányzati Társulás 2010. február 3-án jött létre Kiskőrösön, - Akasztó, Császártöltés, Csengőd, Fülöpszállás, Imrehegy, Jakabszállás, Kaskantyú, Kecel, Kiskőrös, Kunszállás, Páhi, Soltszentimre, Soltvadkert, Tabdi, Tázlár részvételével - azzal a céllal, hogy közös pályázatot nyújtsanak be az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretén belül meghirdetett Ivóvízminőség-javító program megvalósítására.
Bács-Kiskun megye Magyarországon az ivóvíz-minőségi problémák által leginkább érintett területek közé tartozik. A települési vízművek által szolgáltatott ivóvíz minősége több esetben - arzén, mangán, vas, ammónium tekintetében - meghaladja az Európai Unió által előírt mértéket.
A Kiskőrös és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás a „Kiskőrös és Térsége Ivóvízminőség- Javító Projektet 3 184 266 831 Ft európai unós támogatás segítségével valósította meg. A projekt nettó összköltsége 3 870 484 778 Ft volt, a támogatás intenzitása 82,270491 %. A 686.217.947 Ft-nyi önkormányzati önrészre a BM EU Önerő Alapból nyert támogatást a Társulás.
A műszaki megoldás tizennégy településnél a saját vízbázisára alapozott, úgynevezett önálló megoldás, amelyben, a helyben, kutakkal felszínre hozott rétegvizet, nyersvizet hozták előírás szerinti állapotba, míg egy településnél, illetve településrésznél sor került egy olyan kistérségi rendszer megvalósítására, amelyben az egyik településen a jobb adottságok kihasználásával állítják elő az előírt minőségű vizet, melyet távvezetéken juttatnak el a másik településre, ahol megteremtették a víz fogadásának szakszerű feltételeit.
A beruházás megvalósításának köszönhetően az Európai Unió által meghatározott érték alá csökkent a településeken az ivóvíz arzén-, ammónium-, vas- és mangántartalma. A fejlesztés eredménye, hogy a települések közel 52 ezer lakosa tisztább, egészségesebb ivóvizet fogyaszthat a jövőben.