Együttműködés a helyben foglalkoztatásért Kiskőrös járásban - fejlemények

Együttműködés a helyben foglalkoztatásért Kiskőrös járásban - fejlemények

2018. október 24-én a Kiskőrösi Polgármesteri Hivatal Dísztermében megalakult a Kiskőrösi Járási Foglalkoztatási Paktum. Az ülésen 44 fő vett részt. A Paktum Tagjai az alakuló ülés - nyitó rendezvény során aláírták a Paktum Együttműködési Megállapodását. A nyitó rendezvényt követő ülésen megalakult a paktum Irányító Csoportja, melynek tagjai a konzorciumi partnerségben levő Kiskőrös Város Önkormányzat, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, az MBE Filadelfia Alapítvány, továbbá a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

2018. november 14-én megrendezésre került az 1. Partnerségi találkozó.

2019. január 10-én megtartotta második ülését az Irányító Csoport.

2019. január 21-én megrendezésre került a 2. Partnerségi találkozó.

2019 év elején a Nyugat - Pannon Kft. által megszervezett Paktum menedzsment képzésen összesen 8 fő vett részt, hárman a Kormányhivataltól, négyen az MBE Filadelfia Alapítványtól, egy fő pedig az Önkormányzattól. A képzés 6 napos volt, melynek megtartására Kiskőrösön került sor január 14 - 15., január 24. - 25. valamint január 31. és február 1. napján.  

2019. augusztus 15-én megtartotta 3. ülését az Irányító Csoport.

2019. augusztus 27-én megrendezésre került a 3. Partnerségi találkozó.

 

Hasonló cikkek

Kiskőrös Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a város nyugdíjas korú lakóit
Hét kisfilmmel népszerűsíti Bács-Kiskun vármegye értékeit szeptembertől a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült ismeretterjesztő filmek egy-egy kvízbe ágyazva jutnak el a vármegye oktatási intézményeibe.
Az államalapítás évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezés 2023. augusztus 20-án a Petőfi téren.