Családi fogyasztói közösségekre vonatkozó kedvezmény

Az egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról szóló 259/2022. (VII.21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.), módosításával bevezetésre került a családi fogyasztói közösségekre vonatkozó kedvezmény, amely szerint az érintettek kérelmére a jegyző hatósági bizonyítványt állít ki a lakás rendeltetési egységek számáról, ahhoz, hogy a lakossági fogyasztó jogszerűen vegyen igénybe kedvezménnyel elszámolt földgáz mennyiséget.

A hatósági bizonyítvány kiállítása:

A R. 7/A. § (1) bekezdése szerint a társasháznak, lakásszövetkezetnek nem minősülő ingatlanon belül több, de legfeljebb négy önálló, országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) Korm. rendelet (OTÉK) 105. §-a szerinti lakás rendeltetési egység található, a települési önkormányzat jegyzője kérelemre 8 napon belül hatósági bizonyítványt állít ki a lakás rendeltetési egységek számáról.

Az OTÉK 105. § (1) bekezdése alapján a lakás olyan huzamos tartózkodás céljára szolgáló önálló rendeltetési egység, melynek lakóhelyiségeit (lakószoba, étkező stb.), főzőhelyiségeit (konyha, főzőfülke), egészségügyi helyiségeit (fürdőszoba, mosdó, zuhanyozó, W.C.), közlekedő helyiségeit (előszoba, előtér, belépő, szélfogó, közlekedő, folyosó) és tároló helyiségeit (kamra, gardrób, lomkamra, háztartási helyiség stb.) úgy kell kialakítani, hogy azok együttesen tegyék lehetővé

  1. a pihenést (az alvást) és az otthoni tevékenységek folytatását,
  2. a főzést, mosogatást és az étkezést,
  3. a tisztálkodást, a mosást, az illemhely-használatot,
  4. az életvitelhez szükséges anyagok és tárgyak tárolását tervezési program szerint (pl. élelmiszer-tárolás, hűtőszekrény elhelyezési lehetősége, mosás céljára szolgáló berendezés, ruhanemű, lakáskarbantartás eszközeinek, egyéb szerszámoknak és sporteszközöknek az elhelyezése).

A hatósági bizonyítvány kiállításának feltétele:

  1. a kérelmezett ingatlan a társasháznak, lakásszövetkezetnek nem minősül;
  2. a kérelmezett ingatlanban kettő, három vagy négy lakás található (ezek számáról állítja ki a jegyző a hatósági bizonyítványt)

A lakossági fogyasztó nyújtja be a hatósági bizonyítványt az egyetemes szolgáltató részére.

A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény (Get.) 3. § 47. pontja szerint a lakossági fogyasztó: az a felhasználó, aki saját háztartása - egy felhasználási helyet képező egy vagy több lakóépület, lakás, üdülő vagy hétvégi ház, továbbá lakossági célra használt garázs - fogyasztása céljára vásárol földgázt földgáz vételezésére megkötött szerződés alapján, és az így vásárolt földgázzal nem folytat jövedelemszerzés céljából gazdasági tevékenységet. Ha a lakóépületben a műszakilag megosztott, önálló lakások száma meghaladja az épületben lévő önálló nem lakás céljára szolgáló helyiségek számát, a lakóépületet, mint felhasználót a közös fogyasztás vonatkozásában úgy kell tekinteni, hogy saját háztartás céljára vételez és a vásárolt földgázzal nem folytat jövedelemszerzés céljából gazdasági tevékenységet.

A hatósági bizonyítvány csak az e jogszabály szerinti kedvezmény igénybevétele céljából használható fel.

A R. 7/A. § (7) bek. alapján, ha az egyetemes szolgáltató azt észleli, hogy az ingatlan lakás rendeltetési egységeinek száma nem egyezik meg a hatósági bizonyítványban foglaltakkal, ezt hatósági ellenőrzés lefolytatása érdekében az eljáró hatóság felé jelzi.

Ha a hatósági bizonyítványban foglaltnál kisebb számú, ténylegesen kialakult lakás rendeltetési egység található az ingatlanon belül, az egyetemes szolgáltató megállapítja, hogy a felhasználó jogosulatlanul vette igénybe az (5) bekezdés alapján meghatározott kedvezményes többletmennyiséget a bejelentett és a tényleges lakás rendeltetési egységek különbözete vonatkozásában. Ebben az esetben a jogosulatlanul igénybe vett kedvezménnyel elszámolt földgáz mennyiséget az 5. § (2) bekezdése szerinti versenypiaci költségeket tükröző ár másfélszeresének megfelelő egységáron kell a felhasználóval elszámolni.

A kérelemmel kapcsolatban Dénes Jánosné szociális ügyintéző nyújt további tájékoztatást az alábbi elérhetőségeken:

  • személyesen ügyfélfogadási időben: Kiskőrösi Polgármesteri Hivatal I. em. 8. iroda,
  • vagy a 78/513-120/225. mellék, vagy +36-20-413-0167 telefonszámon,
  • vagy a gyermekvedelem [kukac] kiskoros [pont] hu

     email címen.

Kérelem letölthető alább.


Kiskőrös, 2022. 09. 12.

Kérelem
55.5 KB
csaladi-fogyasztoi-kozossegekre-vonatkozo-kedvezmeny-kerelem.doc
Tájékoztató
16.44 KB
csaladi-fogyasztoi-kozossegekre-vonatkozo-kedvezmeny-tajekoztato.docx

Hasonló cikkek

Kiskőrösi Hírek
Megjelent Kiskőrös város ingyenes közéleti és kulturális havilapjának - a Kiskőrösi Híreknek - a 2024. áprilisi száma.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprőipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet kéményseprő szakmunkásokat és betanított munkásokat keres 
koroskom.hu
A KŐRÖSKOM Nonprofit Kft. szakmai pályázatot hirdet a Kiskőrösi Városi Piac logójának kidolgozása tárgyában.