Befejeződött a „Hagyományok háza megvalósítása” című projekt

Kiskőrös Város Önkormányzata a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül 85 001 625 forint vissza nem térítendő támogatást nyert Hagyományok háza megvalósítására. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

Kiskőrös Város Önkormányzata 2019. február 22. napján projekt javaslatot nyújtott be a „Hagyományok háza megvalósítása” c. felhívásra, amely keretében a Kiskőrös Város Önkormányzata tulajdonában található régi irodaházban került kialakításra a kiskőrösi „Hagyományok Háza” a pályázatban előírtaknak megfelelően. Az épület elhelyezkedése kitűnő, a város egyik legfrekventáltabb utcájában, a Főtértől nem messze található. Az épület lapos tetős kialakítású, beton alappal, téglafallal, részben kicserélt nyílászárókkal, fedett terasszal és nagy udvarral rendelkezik. Az épület alkalmas irodák, tárgyaló, beltéri illetve kültéri közösségi terek kialakítására. A felújítás során a belső válaszfalak elbontásra kerültek, a leendő üzemelési funkcióknak megfelelően kerültek kialakításra a terek, helyiségek. Az épületben nem volt akadálymentes mosdó, a felújítást követően külön kialakításra került női, férfi illetve akadálymentes vizesblokk csoport is. A belső terek átalakítása után kialakult 3 klubhelyiség, egy nagy beltéri közösségi tér hozzá kapcsolódó raktárral, kisebb foglalkoztató tér, konyha. A teljes belső burkolatok (fal, padló) cseréje illetve komplett épület újrafestése is megvalósult.

Az épületben teljeskörűen kicserélésre, felújításra került az összes nyílászárói, villamos illetve gépészeti alapvezetékei, szerelvényei. Az épület teljes fűtéskorszerűsítése is megoldódott a projekt kivitelezése alatt. Az épület külső hőszigetelése- mind a fal, mind a tető (födém) tekintetében megoldódott a projekt által. Az épület körüli járdák cseréje, illetve az udvaron kialakítandó közösségi tér Viacolor burkolattal történő kialakítása is megtörtént.

A kivitelezés 2020. január 18-án megkezdődött és 2020. szeptember 25-én sikeresen befejeződött, a kivitelező Kőröskom Kft. ezen a napon visszaadta Önkormányzatunk részére a munkaterületet.

A projektről bővebb információt a www.kiskoros.hu oldalon olvashatnak.


További információ kérhető:

Domonyi László - polgármester
Kiskőrösi Város Önkormányzata
6200 Kiskőrös, Petőfi tér 1.
78/513-120/202
E-mail: polgarmester [kukac] kiskoros [pont] hu

Közlemény
219.47 KB
befejezodott-a-hagyomanyok-haza-megvalositasa-cimu-projekt.pdf

Hasonló cikkek

A Kiskőrösi Polgármesteri Hivatal köztisztviselői jogviszonyban határozott időtartamú állást hirdet, adminisztrációs és titkársági ügyintéző munkakörben.
Január hónap – biztonság szempontjából – kiemelkedő jeles dátuma január 28-a, az Adatvédelem nemzetközi napja. E napon nemzetközi összefogás hívja fel a figyelmet a személyes adatok védelmének módjaira, fontosságára.
BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATA