Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság 2023. februári hírösszesítő
Az aktuális hírlevél az elmúlt hónap bűnügyi híreiből készült összesítő, melyek forrása a police.hu oldal.
Közveszéllyel fenyegetés
A kecskeméti járőrök pillanatok alatt elfogták azt a férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy bomba fog robbanni. A gyanúsított gyakorlatilag saját magát buktatta le.
További információ:
FiataIkorú tolvaj
Többrendbeli lopás miatt vettek őrizetbe a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói egy 17 éves megyeszékhelyi fiút. A fiatal bűnelkövető a gyanú szerint több ingatlanba is hívatlanul ment be és úgy gyűjtötte össze azott található értékeket.
További információ:
Lopott bankkártyával akart vásárolni
A sértett elmondta, a városban kerékpározott, majd egy kereszteződésében megállt telefonálni, miközben a táskáját a bal karjára tette. Beszélgetés közben egy biciklis bukkant fel mellette, lehúzta a táskát az idős asszony kezéről és eltekert.
További információ:
Bántalmazó élettárs
További információ:
Őrizetben a rabló
Az utcán szólította le áldozatát, majd vette el értékeit a gyanú szerint egy keceli férfi, akit a kiskunhalasi rendőrök a közelmúltban fogtakel.
További információ:
Biztonságos Internet Nap - Safer Internet Day
A Biztonságos Internet Nap célja, hogy a világ számos országában minden évben, ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet az internet előnyeire és veszélyeire. A világnap lehetőség teremt és buzdítja a fiatal és felnőtt korosztályt olyan pozitív tartalmak létrehozására, melyeket később a családban, iskolában, barátokkal is megoszthatnak, és az ismeretszerzés, szórakozás mellett hasznosnak, értékteremtőnek is bizonyulnak.
A Rendőrség azonban e napot a biztonságos internethasználatra való figyelemfelhívásra fordítja. KiberPajzs néven közös oktatási és kommunikációs együttműködés létrehozására került sor a közelmúltban a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Bankszövetség, az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet és az Országos Rendőrfőkapitányság által.
A KiberPajzs-program keretében az intézmények egységes arculatú, egyszerű üzenetekkel mutatják be a főbb csalási formákat, így az adathalászat különböző változatait, a hamis banki hívásokat vagy sms-eket, a meghamisított banki weboldalakat, a hamis tranzakciók jóváhagyatási formáit, a csaló befektetési vagy egyéb online ajánlatokat, illetve a közösségi média segítségével történő személyes adatlopásokat, mely ismeretek elősegítik a hatékony védekezést az online tér veszélyeivel szemben. Az aktuális ismereteket közvetítő oldalak az alábbi címen érhetők el.:
https://nki.gov.hu/intezet/kozlemenyek/
https://kiberpajzs.hu/kozlemenyek
A weboldalakon történő felhívások a fentiek mellett segítséget nyújthatnak a digitális eszközök és az internet biztonságos, tudatos használatában.
Felhívás a kihűléses halálesetek megelőzésére
Tanúsítson különös odafigyelést a veszélyes élethelyzetben lévő emberek irányába. Ha bármilyen életveszélyben lévő emberről van tudomása, tegyen bejelentést, hívja az közismertsegélyhívószámokat! A hidegben könnyen és gyorsan kihűlhetnek a szabadban elalvó emberek. A veszély nemcsak az utcán élő hajléktalanokat fenyegeti, hanem azokat is, akik éjszaka, például buszra várva elbóbiskolnak a megállóban.
A hajléktalanok mellett kiemelt figyelmet kell fordítani a lakásukban, házukban – bármilyen okból – fűteni nem tudó, főleg egyedül élő, idős emberekre is.
Az alkoholos befolyásoltság a közhiedelemmel ellentétben kifejezetten rontja a túlélés esélyeit. Amíg a hőmérséklet tartósan fagypont alatt marad, mindenkire fokozott felelősség hárul, aki földön fekvő emberrel találkozik, és tétlenül elmegy mellette. A földön fekvő, padon ülő emberek keringése lelassul a nagy hidegben, cselekvőképességük a testhőmérséklet csökkenésével fokozatosan romlik, egy idő után már kifejezni sem tudják magukat.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat mindenkit arra kér, hogy ha kihűlés veszélyének kitett embert lát, értesítse a hajléktalan ellátás diszpécserszolgálatát,
Bács-Kiskun Vármegyében a 06 /70/ 505 8080 telefonszámon.
A hajléktalan ellátó szervezetek mindenkit el tudnak helyezni, aki az ellátást elfogadja. A legnagyobb veszélyben azok a hajléktalan emberek vannak, akik ilyenkor is elutasítják a segítséget.
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-Főkapitányság
Bűnmegelőzési Osztály
Kecskemét
6000 Kecskemét, Batthyány u. 14., Postacím: 6001 Kecskemét, Pf.:302 Tel: 76/513-300/30-27, BM: 33/30-27, BM 33/30-98, Mobil: +3620/560-5146
e-mail: elbir [kukac] bacs [pont] police [pont] hu web: http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes