Átadták a Kiskőrös és Akasztó közötti kerékpárutat

Átadták a Kiskőrös és Akasztó közötti kerékpárutat

Az átadó ünnepséget az Akasztói Halascsárdánál tartották, ahová Kiskőrös és Akasztó vezetői kerékpárral érkeztek.

Az új kerékpárutat dr. Becsey Zsolt, a Nemzeti és Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára adta át szeptember utolsó napján és Kiss István akasztói plébános szentelte fel.

Mint mondta, szerencsés, hogy az elkészült kerékpárút az Eurovelo 6-os európai kerékpárút-hálózathoz kapcsolódik. Így ugyanis – egy nemzetközi hálózatba kapcsolódva – hosszútávon elérhető, hogy egyre többen válasszák a kerékpáros közlekedést. Jó úton járunk: a hollandok és a dánok után Európában a harmadik helyen állunk e tekintetben: egy felmérés szerint a magyaroknak már több mint egyötöde rendszeresen pattan nyeregbe. 

Mint azt a helyettes államtitkár elmondta, már 183 önkormányzat jelezte részvételét az országos kerékpáros mozgalomban. Az elmúlt időszakban összesen 4000 kilométer kerékpárút épült, s még mintegy 1000-1500 kilométer létesítését tervezik. Az országos kerékpárúthálózat-fejlesztéssel kapcsolatban kiemelte, hogy a Duna mindkét oldalán kiépül majd a Mohács-Hegyeshalom közötti út, amely Budapesten és a Duna-kanyaron is keresztül fog vezetni.

Font Sándor országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy 1998-ban készült el a Soltvadkertet Kiskőrössel összekötő út, amely a most átadott kerékpárúttal a megye legnagyobb, mintegy 80 kilométer hosszú hálózatát teszi ki. Domonyi László, Kiskőrös polgármestere ismertette, hogy a kerékpárút a Kiskőrösön átvezető, a Kiskőröst Akasztóval összekötő, valamint az Akasztót az Akasztói Halascsárdával összekötő szakaszból áll, s hangsúlyozta: a kerékpározás egészségre és környezetre gyakorolt hatása mellett a térség turisztikai céljait is jól szolgálja majd. Suhajda Antal akasztói polgármester emlékeztetett a nehézségekre, amelyekkel a projekt során szembe kellett nézni, egyúttal köszönetet mondott mindenkinek, aki támogatta a kerékpárúthálózat-fejlesztés projektjét.

Hasonló cikkek

Kiskőrös szépkorú polgárait köszöntötték a hagyományokhoz hűen október közepén a művelődési központban, melynek nézőtere szinte teljesen megtelt. Domonyi László ünnepi beszédét követően köszöntötte a város három legidősebb polgárát: a 102 éves Faragó Imréné Eszti nénit, a 101 éves Ba Pali bácsit és a 100 esztendős Krasnyánszki Vendelné Jolika nénit, aki személyesen fogadta a köszöntést.
A kínai testvérvárosunkból, Zhenjiangból érkezett küldöttséget fogadta Domonyi László polgármester és a város vezetői a napokban.
A legnagyobbak kormánya című, Dobák Géza, dr. Hermann Róbert és Krámer Iván magángyűjtők anyagából válogatott kiállítás megnyitójával vette kezdetét az aradi vértanúkról való megemlékezés.