Adventi gyertyagyújtás III.

Adventi gyertyagyújtás III.

Bácsi Csaba szavalata után Pénzes Péter református lelkész az öröm jelentőségét emelte ki ünnepi gondolataiban. Pohankovics András alpolgármester a piciny fény hatalmas teret betöltő erejére emlékeztetett és arra, hogy apró figyelmességekkel legyünk mi magunk is ajándék a másik ember számára. A gyertyagyújtás ünnepi hangulatát a Pusztai Virág vezette református kórus éneke emelte, majd az estét a kaskantyúi iskolásoknak a lucázás hagyományát felelevenítő műsora tette színessé.

Hasonló cikkek

Kiskőrös szépkorú polgárait köszöntötték a hagyományokhoz hűen október közepén a művelődési központban, melynek nézőtere szinte teljesen megtelt. Domonyi László ünnepi beszédét követően köszöntötte a város három legidősebb polgárát: a 102 éves Faragó Imréné Eszti nénit, a 101 éves Ba Pali bácsit és a 100 esztendős Krasnyánszki Vendelné Jolika nénit, aki személyesen fogadta a köszöntést.
A kínai testvérvárosunkból, Zhenjiangból érkezett küldöttséget fogadta Domonyi László polgármester és a város vezetői a napokban.
A legnagyobbak kormánya című, Dobák Géza, dr. Hermann Róbert és Krámer Iván magángyűjtők anyagából válogatott kiállítás megnyitójával vette kezdetét az aradi vértanúkról való megemlékezés.