Újévi koncert

Újévi koncert

2015 beköszöntét hagyományosan újévi koncerttel ünnepelték a kiskőrösiek. A Gmoser István által dirigált Kiskőrös Város Fúvószenekara klasszikus és kevésbé ismert darabokkal örvendeztette meg a közönséget.

Domonyi László polgármester ünnepi beszédében köszönetet mondott mindenkinek az előző évben végzett szolgálatáért. Mint fogalmazott, a város vezetésének 2015-ben is az a legfőbb célja, hogy békében, egyetértésben és együttműködve építi, gazdagítja Kiskőröst, végezetül mindenkinek békés, sikeres, boldog újesztendőt kívánt.

Hasonló cikkek

„Kiskőrös az ezredfordulón és az első világháború idején” címmel újabb értékes kötettel gazdagodott városunk Turán István történész jóvoltából. A könyv megjelenését a Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület nyertes pályázata segítette.
December 12-én elkezdődött a Kiskőrösi advent rendezvénysorozata.
Liptószentmiklósra látogatott Domonyi László polgármester és dr. Turán Csaba jegyző december első hétvégéjén, hogy részt vegyenek a város hagyományos Miklós-napi vásárának megnyitó ünnepségén.