Újévi koncert

Újévi koncert

2015 beköszöntét hagyományosan újévi koncerttel ünnepelték a kiskőrösiek. A Gmoser István által dirigált Kiskőrös Város Fúvószenekara klasszikus és kevésbé ismert darabokkal örvendeztette meg a közönséget.

Domonyi László polgármester ünnepi beszédében köszönetet mondott mindenkinek az előző évben végzett szolgálatáért. Mint fogalmazott, a város vezetésének 2015-ben is az a legfőbb célja, hogy békében, egyetértésben és együttműködve építi, gazdagítja Kiskőröst, végezetül mindenkinek békés, sikeres, boldog újesztendőt kívánt.

Hasonló cikkek

Kiskőrös városa évről évre színvonalas rendezvénysorozattal emlékezik meg a magyar kultúra napjáról. 1989 óta ezen a napon, január 22-én ünnepeljük nemzeti imádságunk, a Kölcsey Ferenc által 1823-ban írt Himnusz születését.
Tartalmas programokkal búcsúztatták Kiskőrösön az óévet.
Advent negyedik vasárnapján Boros Dávid baptista lelkész és Csóka Efraim, a pünkösdi gyülekezet vezetője adott lelki útravalót az ünnep közeledtével.