Újévi koncert 2016

Újévi koncert 2016

Fergeteges koncerttel köszöntötte a 2016-os esztendőt Kiskőrös Város Fúvószenekara. A Gmoser István vezényletével bemutatott muzsika szárnyán a közönség elröpülhetett a forró latin tájakra, s a hűvös szépségű hegyekbe, de ha behunyta a szemét, olykor egy 19. századi bécsi bál forgatagában érezhette magát.

Domonyi László polgármester újévi köszöntőjében kitért a mögöttünk álló évben elvégzett munkára, s az előttünk álló időszak feladataira, kihívásaira. Kiemelte e kiskőrösiek szorgalmát, összetartását, s emlékeztetve a hit és a szeretet megtartó erejére, az újévre jó egészséget, sok sikert kívánt. A koncerten részt vett dr. Cserháti László, a Széchenyi Társaság alelnöke, aki elismerő szavakkal szólt a Petőfi Szilveszter rendezvényéről, s a pezsgő kiskőrösi kulturális életről.

A koncerten felcsendültek mások mellett Strauss, Brahms és Vangelis dallamai, szólóban állt a közönség elé Kudron Máté, Kőházi Attila, és Kubas Bence, énekével Opauszki László, táncával Markó Kíra és Pszota Máté örvendeztette meg a közönséget.  Supka Éva, a zenekart támogató egyesület elnöke köszönetet mondott a támogatóknak, köztük az egyesület fő szponzorának, a Tek-Szol Kft.-nek. Az előadás végén, többszöri visszatapsolás után az S.K. Drink jóvoltából pezsgős koccintásra várták a közönséget. 

Hasonló cikkek

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer
Az aktuális hírlevél az elmúlt hónap bűnügyi híreiből készült összesítő, melyek forrása a police.hu oldal.
Közszolgállás
Egészségügyi, Gyermekjótléti és Szociális Intézmény Egészségügyi alapellátás pályázatot hirdet Egészségügyi szolgálati jogviszony (Eszjtv.) keretében Házi gyermekorvosi asszisztens Munkakör/feladatkör betöltésére.
Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2027
Kiskőrös Város Önkormányzata csatlakozott a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2027. évi fordulójához.