Egy fiatal íróhoz
Üdvezellek, ifjú pályatárs,
Pályatársam s szeretett barátom!
Egykor én terólad jósolék,
S jóslatom most teljesedni látom.
Láttam egykor egy kis felleget,
S megmondtam, hogy ebből fergeteg lesz.
E kicsiny felhőcske te valál,
És most villámterhesen közelgesz.
Jőj és ontsd lelked villámait,
S lángjaikkal gyujtsd föl a világot;
Rendűljön meg a föld, amidőn
Mennydörgő jelszódat elkiáltod.
Hogyha majd villámlasz s mennydörögsz,
Jőnek ellened zudúló hangok;
Mert ha nagy az égiháború,
Félre szokták verni a harangot.
De azért dúl a vihar tovább
Minden félrevert harang dacára.
Igy barátom, te se hajts ama
Jajveszéklő emberek szavára.
Ekkép kellett volna nekem is
Tenni sokszor ostromolt pályámon.
Én e tehetetlen hangokat
Figyelemre méltatám. Sajnálom.
Eh, megtörtént, mit sajnálkozom?
Hadd szorítsam jobbod, ifju bajnok,
Én, ki ilyen rokonszellemű
Pályatárs után már rég sohajtok.
Fölléptél. Ez engem megujit,
Hogy a sorompók közt ketten állunk.
Most, barátom, küzdjünk, hadd legyen
Győzedelmünk vagy vitéz halálunk!