Petőfi Sándor Szavalóverseny

Petőfi Sándor Szavalóverseny

BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATA 

A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF NEMZETI SZÍNHÁZ KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL

PETŐFI SÁNDOR SZAVALÓVERSENYT

HIRDET A PETŐFI-EMLÉKÉVHEZ KAPCSOLÓDVA!


Az alábbi korcsoportokba várjuk a jelentkezéseket:
1. korcsoport – 4-5-6. osztályosok (kötelező vers: A tavaszhoz)
2. korcsoport – 7-8-9. osztályosok (kötelező vers: Jövendölés)
3. korcsoport – 10-11-12. osztályosok (kötelező vers: Nem megyek én innen sehova)
4. korcsoport – felnőttek (kötelező vers: Téged keresnek szemeim)

A jelentkezők:
Kizárólag Bács-Kiskun vármegyei lakcímmel rendelkező versenyzők.

Az előválogatás menete:
A jelentkezőknek 2023. február 3-a éjfélig, videófelvétel formájában kell feltölteniük a kötelező verset – név, lakcím, telefonszám és e-mail cím megadásával - az alábbi űrlapra:

https://forms.gle/QkF8N8RoAUzfr81n6

A zsűri 12 versenyzőt választ minden kategóriából, akik meghívást kapnak a döntőre.

A döntő:
Időpont: 2023. március 1.
Helyszín: Kelemen László Kamaraszínház

A résztvevők a döntő alkalmával egy-egy szabadon választható Petőfi-verset adnak elő, majd a nap végén egy gálaműsorral egybekötött díjátadón vesznek részt, ahol értékes színházi nyeremények kerülnek kiosztásra.
A részletes programról az előválogató után küldünk tájékoztatást.

A szavalóverseny bírálati szempontrendszere és pontozása:
• Művészi beszéd, technikai eszközök: artikuláció, ritmus, beszédhiba súlya, tájnyelv indokolt preferálása/elvetése, légzéstechnika, ütem, hangsúly és egyéb verbális eszközök megfelelő használata (1-8 pont)
• Művészi teljesítmény: értelmezi-értteti, látja-láttatja, érzi-érezteti, érzelmi-értelmi üzenet, kisugárzás, pódiumi viselkedés, öltözet, non-verbális eszközök használata (1-10 pont)
• Versválasztás (csak a második fordulóra érvényes): a versmondó korának, érzelmi, értelmi fejlettségének, személyiségének megfelelő verset választott (1-5 pont)

Bővebb információ:
Gáspár Dávid rendezvényszervező
+36/30-293-6614, gaspar [pont] david [kukac] bacskiskun [pont] hu

A program a TOP-5.3.2-17-BK1-2021-00004 kódszámú projekt keretein belül valósul meg.

Felhívás szavalóversenyre
193.77 KB
felhivas-szavaloverseny.pdf

Hasonló cikkek

A Magyar Kultúra Napja 2023 - Kiskőrösi Ünnepi Programok
Megjelent Kiskőrös város ingyenes közéleti és kulturális havilapjának - a Kiskőrösi Híreknek - a 2023. januári száma.
2023. év január 1-jétől a helyi iparűzési adó devizában történő megfizetéséről szóló 366/2022. (IX. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) alapján a helyi iparűzési adót euró vagy amerikai dollár devizanemben is megfizethetik az adózók.