
Hazai termékek kiváló seregszemléje a XIV. Duna-Tisza közi Agrár Expo
A hazai termékek igazi seregszemléje zajlott április első hétvégéjén Kiskőrösön, ahol a húsvéti ünnepi asztalra mindent megtaláltunk, ami szem-szájnak ingere.
Idestova másfél évtizedes hagyománya van a Duna-Tisza közi Agrár Expo-nak Nagy Tamás, és csapata szervezésében, ahol összesereglettek a hazai élelmiszertermékeket előállítók. Itt aztán minden megtalálható volt, ami a húsvéti asztalra kerülhet: sajtok, sonkák, kolbászok, mézek, szörpök, lekvárok, sütemények, és természetesen kiskőrösi szaladgáló rétest is lehetett kapni az expo-n.
A bográcsokban különféle pörköltek rotyogtak, így éhen sem maradt senki, mint ahogyan szomjan sem, hiszen az italok színe-java itt volt, élükön a helyi és környékbeli borokkal, pálinkákkal, amit maguk a borászok kínáltak nagy szeretettel.
Az expo szabadtéri részén a legújabb mezőgazdasági gépeket, talajművelő eszközöket és haszongépjárműveket tekinthették meg az érdeklődők.
Domonyi László polgármester nagy jelentőségű eseménynek minősítette az agrár expo-t, és örömmel tájékoztatta a jelenlévőket, hogy befejezéséhez közeledik a fedett piaccsarnok beruházási projektje, így az expo is itt kap majd helyet a jövőben minden bizonnyal.
Font Sándor a térség parlamenti képviselője, a rendezvény fővédnöke a termelőket méltatta, amikor azt hangsúlyozta, hogy a magyar élelmiszer kiváló minőségét elsősorban a helyben előállított termékek adják. Nehéz gazdasági körülmények között kell helytállniuk a termelőknek, hiszen az orosz-ukrán háború okozta áremelkedéseket egyre kevésbé tudja már tolerálni az ágazat. Nyomatékosította a mielőbbi béke fontosságát, majd miután Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezető igazgatója megnyitotta az expo-t, végigjárták a vásárterületet, találkoztak a termelőkkel, vendégekkel.
Az élelmiszerek mellett természetesen a kézműves kellékek, használati tárgyak, díszek sem hiányoznak. A kézzel készített szappanok mellett textíliák, kerti díszek, ékszerek, kerámiák között igazán különlegesnek számítanak az uszadékfából készült falidíszek, fogasok, képek, egyedi alkotások.
A kulturális programokban sem szűkölködő agrár expo-t a Kiskőrösi Szaxofon Együttes nyitotta meg Gmoser István vezetésével. Szombaton Csonka András lépett fel, vasárnap pedig az Abba Sisters szórakoztatta a nagyérdeműt, több helyi művészeti csoport mellett.
A termelők a kétnapos vásár végén elismerően nyilatkoztak a rendezvényről. Mint elárulták, megtalálták a számításukat, a kiváló programok rengeteg vásárlót vonzottak, sokan távoztak teli kosarakkal. Egyedülálló, hogy Kiskőrösön a szervezők még az árupakoláshoz is segítséget nyújtanak. Kiváló logisztikával működik az expo, látszik a sokéves tapasztalat. Még az eső is csak végszóra érkezett. S, ha a vége jó, minden jó: gépkiállítók, borászok, termelők, kézművesek, árusok, büfések, vendégek, mindenki elégedetten tért haza.
Az expo kísérőrendezvényeként tartották meg a XXVII. Nemzetközi Kadarka Nagydíj Borversenyt. A vincelléreket is képző kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Szakközépiskola emeletén nyolcvan bort kóstolt a szakemberekből álló zsűri, amelynek elnöke Frittmann János, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának alelnöke volt. Az eredményhirdetésen az oklevelek átadását követően különdíjakat adtak át:
Aranyérmes Kadarka borért a Kiskőrösi Evangélikus Iskola bora kapott jutalmat, a különdíjat felajánlotta és a díjat átadta Hetényi József.
A legszebb cuvée borért díjat nyerte a Schieber Borászat.
A legeredményesebb borász tanuló különdíját Ba Amina nyerte.
A legjobb Kadarka siller bort a Buday és Sztrehovszki Családi Borműhelynek ítélték.
A legszebb kiskőrösi Kadarka díját az idén a Szentpéteri Borpince terméke nyerte.
A legkadarkább Kadarka díját a Blum Pincészet kapta meg.
A legszebb Kadarka díját a Koch Borászat nyerte. Gratulálunk!
A rendezvény kiemelt támogatója a Szerencsejáték Zrt. volt.









