Naszvadi Napok

Naszvadi Napok

A Naszvadi Napok és a Naszvadról elszármazottak találkozója testvértelepülésünk egyik legnagyobb ünnepe. Kiskőrös városát a Pethő Attila képviselő vezette delgáció képviselte, melynek tagjai Horváth Borbála képviselő, valamint Freiné Cebei Katalin és Skuta Csaba, a polgármesteri hivatal dolgozói voltak.

A háromnapos rendezvény ideje alatt a delegáció tagjai részt vettek az ünnepélyes képviselő-testületi ülésen, amelynek keretében adták át a díjakat azoknak, akik sokat tettek Naszvad fejlődéséért, illetve a település jeleseinek emlékművénél koszorút helyeztek el. A kulturális programok (kiállítások, koncertek, zenés-táncos műsorok) mellett megtekintették Naszvad és testvértelepülései futballrangadóját, valamint egy nőikézilabda-meccset. Mint azt Pethő Attila elmondta, a találkozások, kötetlen beszélgetések hozzájárultak a két település kapcsolatának fejlődéséhez.

Hasonló cikkek

„Az újszülöttnek igénye van az anyja karjainak melegére, emlőjének táplálékára, biztonságra, amit az édesanya jelenléte nyújt. A szoptatás mindhármat egyszerre elégíti ki.” Ez az idézet volt a mottója az idei anyatej világnapja alkalmából tartott ünnepnek, amelyet a hagyományokhoz hűen szeptember utolsó péntekén rendeztek meg a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központban.
Az átadó ünnepséget az Akasztói Halascsárdánál tartották, ahová Kiskőrös és Akasztó vezetői kerékpárral érkeztek.
Halottak napja közeledtével az emlékezés gyertyái a második világháború áldozatainak emlékére is fellobbantak: a Petőfi téren a kiskőrösi polgármesteri hivatal dolgozói rótták le kegyeletüket a hősök előtt.