Naszvadi Napok

Naszvadi Napok

A Naszvadi Napok és a Naszvadról elszármazottak találkozója testvértelepülésünk egyik legnagyobb ünnepe. Kiskőrös városát a Pethő Attila képviselő vezette delgáció képviselte, melynek tagjai Horváth Borbála képviselő, valamint Freiné Cebei Katalin és Skuta Csaba, a polgármesteri hivatal dolgozói voltak.

A háromnapos rendezvény ideje alatt a delegáció tagjai részt vettek az ünnepélyes képviselő-testületi ülésen, amelynek keretében adták át a díjakat azoknak, akik sokat tettek Naszvad fejlődéséért, illetve a település jeleseinek emlékművénél koszorút helyeztek el. A kulturális programok (kiállítások, koncertek, zenés-táncos műsorok) mellett megtekintették Naszvad és testvértelepülései futballrangadóját, valamint egy nőikézilabda-meccset. Mint azt Pethő Attila elmondta, a találkozások, kötetlen beszélgetések hozzájárultak a két település kapcsolatának fejlődéséhez.

Hasonló cikkek

Nagy várakozás övezte a kiskőrösi térbúcsúztató ünnepet, melynek eljövetelét már napokkal korábban a tér fölött lengedező tarka ernyőerdő jelezte. Supka Éva, a Kiskőrös Városért Alapítvány elnöke ötletéhez azonnal csatlakoztak mindazok, akik magukénak érzik a várost.
Az Országos Petőfi Sándor Társaság – amely a költő szellemi örökségének ápolására és kultuszának fenntartására szerveződött, s központja Kiskőrösön van – és városunk önkormányzata rendezte meg a Petőfi Emlékhelyek 28. Nemzetközi Találkozóját.
Újabb mellszoborral gyarapodott Kiskőrösön Petőfi Sándor műfordítóinak Európa-szerte egyedülálló szoborparkja, s ezzel egyúttal a Krimpen aan den Ijssel holland testvérvárosunkkal való kapcsolat is szorosabbra fűződött.