Naszvadi Napok

Naszvadi Napok

A Naszvadi Napok és a Naszvadról elszármazottak találkozója testvértelepülésünk egyik legnagyobb ünnepe. Kiskőrös városát a Pethő Attila képviselő vezette delgáció képviselte, melynek tagjai Horváth Borbála képviselő, valamint Freiné Cebei Katalin és Skuta Csaba, a polgármesteri hivatal dolgozói voltak.

A háromnapos rendezvény ideje alatt a delegáció tagjai részt vettek az ünnepélyes képviselő-testületi ülésen, amelynek keretében adták át a díjakat azoknak, akik sokat tettek Naszvad fejlődéséért, illetve a település jeleseinek emlékművénél koszorút helyeztek el. A kulturális programok (kiállítások, koncertek, zenés-táncos műsorok) mellett megtekintették Naszvad és testvértelepülései futballrangadóját, valamint egy nőikézilabda-meccset. Mint azt Pethő Attila elmondta, a találkozások, kötetlen beszélgetések hozzájárultak a két település kapcsolatának fejlődéséhez.

Hasonló cikkek

A Kőrös-Körül Nők Egyesület szervezésében idén is együtt készülhettek a karácsonyra a kézműveskedés iránt érdeklődő gyerekek.
Advent második vasárnapján Tupcsia Éva Ady-verse nyitotta a Petőfi téri közös gyertyagyújtás ünnepét. Aszódi Pál önkormányzati képviselő hiteles és mély önvallomásában a magunk, a mások igazságáról, valamint az isteni igazságról szólt.
Advent nemcsak a várakozás, de a találkozások ideje is. A Kőrös-Körül a Művészetért Egyesület tagjai nem egyszer tapasztalták már, hogy a közösségben történő alkotás sok lehetőséget rejt. Ezért is határoztak úgy, hogy alkotói nyílt napot tartanak a kiskőrösi művelődési központban.