Naszvadi Napok

Naszvadi Napok

A Naszvadi Napok és a Naszvadról elszármazottak találkozója testvértelepülésünk egyik legnagyobb ünnepe. Kiskőrös városát a Pethő Attila képviselő vezette delgáció képviselte, melynek tagjai Horváth Borbála képviselő, valamint Freiné Cebei Katalin és Skuta Csaba, a polgármesteri hivatal dolgozói voltak.

A háromnapos rendezvény ideje alatt a delegáció tagjai részt vettek az ünnepélyes képviselő-testületi ülésen, amelynek keretében adták át a díjakat azoknak, akik sokat tettek Naszvad fejlődéséért, illetve a település jeleseinek emlékművénél koszorút helyeztek el. A kulturális programok (kiállítások, koncertek, zenés-táncos műsorok) mellett megtekintették Naszvad és testvértelepülései futballrangadóját, valamint egy nőikézilabda-meccset. Mint azt Pethő Attila elmondta, a találkozások, kötetlen beszélgetések hozzájárultak a két település kapcsolatának fejlődéséhez.

Hasonló cikkek

Több évtizedes hagyománya van Kiskőrösön a városi gyermekkarácsonynak. Az első ünnepséget a családsegítő szolgálat kezdeményezésére szervezték, s egy kicsi, házi ünnepségből nőtte ki magát városi ünneppé.
Kiskőrös Város Önkormányzatának Művelődési, Közoktatási és Sport Bizottsága karácsonyi ünnepre invitálta a város nyugalmazott közalkalmazottait és egykori közszolgálati dolgozóit.
Vasárnap a téren álló koszorú harmadik gyertyája is fellobbant.