Működési engedély kérelem üzletköteles termék forgalmazásához

Az Önkormányzati Hivatali Portál (OHP) az önkormányzati ASP rendszerben az elektronikus önkormányzati ügyintézés helyszíne. A Portál a természetes személy és jogi személy ügyfelei számára lehetőséget biztosít az önkormányzat által választott szakrendszeri alkalmazásokhoz kialakított, elektronikusan elérhető szolgáltatások igénybevételére. Az OHP Portál használatához előfeltétel, hogy a felhasználó rendelkezzen Ügyfélkapu azonosítóval. Az ügyindítás nem más, mint egy elektronikus űrlap benyújtása. A település és az ügy kiválasztása után az űrlapkitöltő alkalmazás segítségével az ügyfél kitölti az űrlapot, majd beküldi az ASP Központba. A Központ továbbítja a település iratkezelőjének, mely érkezteti a benyújtott űrlapot és iktatás után bekerül az adott szakrendszerbe.

Az ügyindítás egy elektronikus „iForm” típusú űrlap benyújtását jelenti, ami a benyújtó adataival előtöltésre kerül.

A gazdálkodók (egyéni vállalkozók, cégek stb.) számára 2018. január 1-jétől kötelező az elektronikus ügyintézés.

Az űrlap beküldés sikerességéről a beküldő visszaigazolást kap beküldés után az Űrlapkitöltő alkalmazás felületén, valamint megtekintheti a feladási igazolást az értesítési tárhelyén. Az online ügyintézéshez rendelkeznie kell ügyfélkapus regisztrációval, tárhellyel, valamint a Rendelkezési Nyilvántartásban alaprendelkezéssel. Az ügyindítás bejelentkezéshez kötött szolgáltatás.

Bejelentkezés/Ügyindítás

Kérjük válassza ki az Eljárás módja mezőben, hogy hogyan kívánja benyújtani az űrlapot.

Ágazat/Ipar kereskedelem

Ügytípus/üzleti tevékenység

A megjelenő formanyomtatványok közül a „MŰKÖDÉSI ENGEDÉLY KÉRELEM ÜZLETKÖTELES TERMÉK FORGALMAZÁSÁHOZ” elnevezésűt kell kiválasztani online kitöltéssel.
A beküldő adatainak egy részét a rendszer automatikusan kitölti.

A Következő Fejezet menüpont segítségével a nyomtatvány következő oldalára léphet.

A kérelem tárgyánál meg kell jelölni, hogy kérelme új üzlet működési engedélyére vonatkozik, vagy egy meglévő üzlet adatait kívánja módosítani.

I. A kereskedő és az üzlet adatait kell megadni.

II. A kérelem mellékleteként becsatolt iratokat van lehetőség a II. pontban bejelölni.

III. 1. mellékletben amennyiben új üzlet menüpontot jelölte be, akkor meg kell adni az üzlet nyitásának időpontját.

IV. 1. melléklet 4. pontjában az üzletre vonatkozó adatokat szükséges megadni (pl. elnevezése, címe, alapterülete, elhelyezkedése, parkolókra vonatkozó számadatok stb.)

V. A 4.12. pontban az üzlet használatának jogcímét (pl. bérlet esetén a tulajdonos adatait is szükséges megadni)

VI. A 4.14. pontban az üzlet nyitvatartási idejére vonatkozó adatot kell meghatározni.

VII. 5. pontba kell a forgalmazni kívánt termékköröket megadni. Amennyiben nem csak üzletköteles termékköröket kíván forgalmazni, akkor a bejelentés-köteles termékköröket az 5.2. Egyéb termékkör menüpontban tudja megjelölni.
Ha jövedéki terméket is kíván forgalmazni, válasszon az 5.3. menüpontban található jövedéki termékek közül.

VIII. 6. pontban a kereskedelmi tevékenység jellegét kell megjelölni.

IX. 7. pontban az üzletre vonatkozó nyilatkozatot kell kitölteni.

Az Ellenőrzések futtatása menüponttal leellenőrizheti, hogy a nyomtatvány beküldésre megfelelő-e. Amennyiben hibás egy lista jelenik meg a képernyőn.

Letöltés ikon:

A letöltés funkciók célja, hogy a kitöltés eredményeként létrejött űrlaphoz a rendszeren kívül is értelmezhető formátumokban is hozzájuthasson. Ennek két alapesete van:

  • PDF formátum
  • gépi feldolgozásra kinyerhetőek az űrlap adatai egy speciális XML típusú fájlformátumban.

Az űrlap beküldése ikon:

A beküldés gombra kattintva véglegesíthető az űrlap.
A beküldési folyamat során egy szerveroldali feldolgozás történik, amely tartalmazhatja az adatok ellenőrzését, a csatolmányok vírusellenőrzését stb. Hiba esetén megfelelő tájékoztatást kap a javítás lehetőségéről.

Űrlap mentése ikon:

Szerveroldalon elmentheti az űrlap aktuális állapotát, és később innen folytathatja, amennyiben a tároláshoz hozzájárul. Az Űrlapkitöltő eszköztárában a „Mentés” gombra kell kattintani. A rendszer elmenti az űrlap aktuális állapotát. A rendszer a mentés sikertelensége esetén hibajelzést ad, sikeressége esetén pedig nyugtázás formájában tájékoztat. Mentés során az alkalmazás az űrlapon megadott, és azokból a számolt adatok alapján ugyanolyan struktúrájú adat fájlt generál, mint ami a Letöltés menüpont alatt elérhető, melyet biztonságos módon tárol a szerveren.

További technikai segítséget nyújt a További műveletek menüpontban a Súgó ikonja.

Amennyiben a nyomtatván kitöltésével kapcsolatban kérdése merülne fel, forduljon bizalommal a szakterület ügyintézőjéhez.

Működési engedély kérelem üzletköteles termék forgalmazásához
176.14 KB
mukodesi-engedely-kerelem-uzletkoteles-termek-forgalmazasahoz.pdf