
„Mert egy nép azt mondta: Elég volt…” - Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknap volt a Megyeházán
- 2019. szeptember 28.
- Hírek
- Társadalom
Kiskőrösről néhai Dr. Horváth József és Dulai György kaptak Dr. Szobonya Zoltán Posztumusz Emléklapot szeptember 27-én, a Kecskeméten megrendezett Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapon. A Megyeházán megtartott emléknap az 1945-1961 közötti időszak hőseinek és áldozatainak állít méltó emléket, a rendszert megszenvedő tanuk és családjuk előtti tisztelgés, együttérzés emléknapjaként.
„A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2016-ban egyhangú döntéssel megyei emléknappá minősítette szeptember 29-ét, dr. Szobonya Zoltán mártírhalálának napját. Tettük ezt azzal a szándékkal, hogy a jánoshalmai 1956-os forradalmi megmozdulások egyik szervezőjének, majd vezetőjének méltó emléket állítsunk. Valamint tiszteletünket akartuk kifejezni azoknak a honfitársainak, akik ugyanúgy a harcosai voltak a nemzetet felemelő és felszabadító szabadság eszméinek, azaz Önöknek” - mondta el megnyitó beszédében Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke.
Az ünnepségen előadásában szívbemarkoló múltidézést tartott dr. Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezés Bizottsága tagja, aki a törtész szemüvegén keresztül és a ránk maradt iratokból idézve mutatta be az időszak megyei történéseit. Részvételével megtisztelte a rendezvényt a jánoshalmi mártír lánya, Szobonya Csilla és családja, aki idén is köszönetét fejezte ki Rideg Lászlónak az Emléknap létrehozásáért. Rövid riportfilmet is készítettünk két, még élő honfitársunkkal, melyet a rendezvényen levetítettünk. Az oklevelek átadása után Tóth Péter, kunszentmiklósi versvándor előadásában hallgathattuk meg Márai Sándor Mennyből az angyal című versét. A Himnuszt és a Szózatot a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium Aurin leánykarának éneke tette igazán ünnepivé.
A Megyeháza után a megemlékezés a kecskeméti börtönnél, az egykori jánoshalmi ügyvéd kivégzésének helyszínén folytatódott, ahol az ünnepélyes műsort követően a jelenlévők megkoszorúzták dr. Szobonya Zoltán emléktábláját.
2019-ben dr. Szobonya Zoltán Emléklapot kapott:
- Dr. Bikfalvy Miklósné (Kiskunhalas)
- Vitéz Kiss György (Jánoshalma)
- Pék János (Solt)
- Szórád János (Kerekegyháza)
- Lakatos Lászlóné (Kalocsa)
- Vitéz Szanyi János (Kiskunhalas)
- Kiss György (Mélykút)
2019-ben Dr. Szobonya Zoltán Posztumusz Emléklapot kapott:
- Gubik István Mihály (Kecel)
- Gubik Károly (Kecel)
- Lakner József (Császártöltés)
- Ujvári József (Kecel)
- Vitéz Mikó Pál (Mélykút)
- Sebestyén László (Kerekegyháza)
- Skultéty László (Kerekegyháza)
- Ruttkay Pál (Kerekegyháza)
- André László Alajos (Kerekegyháza)
- Romsics Szilveszter Lajos (Homokmégy)
- Dr. Horváth József (Kiskőrös)
- Dulai György (Kiskőrös)
- Péter Balázs (Kiskunhalas)
- Nagy Lajos (Kiskunhalas)
- Hajnóczi Lajos (Jánoshalma)
- Fekete Béla (Jánoshalma)
- Andrási Imre (Kecel)