Visszalépés az alapértelmezett megjelenítésre
Majoros-ház

Majoros-ház

Kiskőrös történetének első emeletes házát 1913-ban építtette a tulajdonosa, és névadója Majoros Pál, miután a korábban ugyanitt álló nádtetős üzlete a lángok martalékává vált 1911-ben. Bár a vállalkozás nem minősült sikeresnek, Pali bácsi eladósodott az építkezéshez felvett kölcsönök miatt, majd földönfutóvá vált. A XX. század első felének évtizedeiben az épületben működött a Hangya szövetkezet üzlete, valamint a Szabolcs testvérek nyomdája, ahol a községben kiadott színvonalas hetilapokat (Kiskőrös és járása, Kiskőrösi Hírlap) is nyomtatták. Kevésbé pozitív szerep is jutott neki ugyanakkor, 1944-ben a községbe szállított zsidó munkaszolgálatosokat is szállásoltak el itt. A fordulat során, 1948-ban a Magyar Dolgozók Pártja vásárolta meg, a teljes körű felújítás után itt alakították ki a Járási Titkárság központját, amíg el nem készült a Tarnów téren (akkori Ligeti Károly tér) a Pártbizottság Székháza és a Titkárságnak helyet adó „négyemeletes” a Petőfi úton, a Csöngős Iskola elbontása után, a hatvanas években. Belső udvara és a klubhelyiség már 1952-től a hadsereg érdekeltségébe került, vidám pillanatokat szerezve az itt állomásozó katonáknak, ugyanis a Kiskőrösi Helyőrségi Klub működött benne, egészen a laktanya bezárásáig, 2001-ig.