Közlemény a kiskőrösi termelői piac újraindításáról

Közlemény a kiskőrösi termelői piac újraindításáról

Május 6-ától (szerda) újra kinyit a kiskőrösi termelői piac.

Magyarország Kormánya a védekezés második szakaszában több területen is enyhítéseket vezet be május 4-től. Fokozatosan, szigorú menetrend mellett újraindítható az élet Magyarországon.

Ennek megfelelően, összhangban a kormányrendeletekkel és a kormányzati ajánlással Domonyi László, Kiskőrös Város polgármestere, valamint a kiskőrösi termelői zöldségpiacot üzemeltető, Kőröskom Nonprofit Kft. ügyvezetője, Schäffer Tamás között lezajlott egyeztetés eredménye, a Kiskőröst is érintő változások részeként, a termelői piac újbóli megnyitása is.

Ehhez azonban az szükséges, hogy a „Kiskőrös termelői piac 2020.05.06-tól hatályos Piacüzemeltetési szabályzat”-ában meghatározott járványügyi szabályokat, előírásokat mind a vásárlók, mind pedig az árusok, egészségük megőrzése érdekében betartsák.


Kiskőrös Termelői Piac - Piacüzemeltetési szabályzat

Hatályos: 2020.05.06-tól

A 2020. évi XII. törvény, a 148/2020. (IV. 23.) Korm. rendelet, valamint Kiskőrös Város Polgármestere határozata alapján a Kőröskom Nonprofit Kft. az üzemeltetésében lévő kiskőrösi piacot a Covid-19 veszély miatt 2020. március 20-án bezárta, az árusítás és vásárlás lehetősége szünetelt.

A korlátozások enyhítése után, 2020. május 6. hatállyal a Kőröskom Nonprofit Kft. következő szabályok alapján tervezi a piac működtetését.

  1. A piac a megszokott napokon, de hosszított időben tart nyitva, szerdán és szombaton 6.00-13.00 óra között.
  2. Gumikesztyű és arcmaszk használata a piaci árusoknak, arcmaszk használata a vásárlóknak kötelező.
  3. Az piacon csak fertőzésre utaló, gyanús tünetekkel nem rendelkező, egészséges személy tartózkodhat.
  4. A bejáratnál kézfertőtlenítő pont kerül elhelyezésre, melynek használata belépéskor kötelező.
  5. Az árusítást érvényes bérlettel rendelkező kistermelők, kiskereskedők, valamint alkalmanként helypénzt fizető kistermelők, őstermelők végezhetnek.
  6. A kiváltott bérletek számláját minden bérletes árusnak be kell mutatni.
  7. A korábban kiadott bérletek érvényessége a zárva tartás idejének tartamával meghosszabbodik, azaz a kieső időszak a következő negyedévbe beszámítható.
  8. Új bérlet további rendelkezésig nem adható ki. A piacon csak helypénz fizetéssel lehet átmenetileg árusítani.
  9. Az elárusítók részére árufeltöltési lehetőséget kizárólag 5 órától 6 óráig biztosítunk az összes piaci kapu használatával. 6 órától 13 óráig a temetővel szembeni bejárat kivételével minden kapu zárva tart. Az árusok 13 órától 14 óráig szállíthatják ki megmaradt árujukat és eszközeiket.
  10. Az elárusító asztalok kiosztása úgy történik, hogy az árusok között a 71/2020. (III.27) Kormány rendeletben előírt másfél méter szociális távolság tartható legyen. Amennyiben a bérelt helyen ez nem biztosítható, a bérlettel rendelkező árus köteles elfogadni a piacfelügyelő által máshol kijelölt helyet.
  11. A piaci asztalok elé árut kitenni, illetve az asztalsorok közötti közlekedési felületet bármi módon leszűkíteni tilos.
  12. A termékek érintése a vevők részéről tilos, melyre az árus köteles a vevő figyelmét felhívni. A kiválasztott termék csomagolva kerülhet átadásra.
  13. Az piacon csak olyan árut lehet fogalmazni, amelynek előállításában, szállításában kizárólag egészséges személy vett részt, és a vele egy háztartásban élők nem mutattak fertőzésre utaló jeleket.
  14. Vevők részére a piacra történő bejutás csak a temető parkolójával szembeni főbejáraton lehetséges, 6-13 óra között minden egyéb bejárat lezárásra kerül.
  15. A piac területén egyidőben legfeljebb 100 vásárló tartózkodhat. Amennyiben a létszám eléri a biztonságos szint határát, úgy kizárólag annyi vásárlót lehet beengedni, amennyi a piac területét elhagyja. A belépésre a vásárlóknak a piackerítés mellett, a távolságtartás szabályainak betartásával, sorban állva kell várakozniuk.
  16. A piacon a 65 év feletti vásárlók 9-12 óráig tartózkodhatnak, a 65 év alattiak 6-9 és 12-13 óra között vásárolhatnak. A vásárlóknak kérdés esetén belépéskor saját felelősségükre nyilatkozniuk kell az életkorukról.
  17. A csarnoképületbe való belépés és az abból való kilépés kizárólag a kenyérbolt felőli ajtón lehetséges.
  18. A csarnokban egyidőben maximum 10 vásárló tartózkodhat, belépés csak akkor lehetséges, ha a bent tartózkodó vásárlók száma 10 fő alá csökken. A belépésre a vásárlóknak a csarnoképület mellett, a távolságtartás szabályainak betartásával, sorban állva kell várakozniuk.

Kiskőrös, 2020. április 30.

Schäffer Tamás András
Kőröskom Nonprofit Kft.
ügyvez. ig.

Hasonló cikkek

Megjelent Kiskőrös város ingyenes közéleti és kulturális havilapjának - a Kiskőrösi Híreknek - a 2020. júliusi száma.
Megjelent Kiskőrös város ingyenes közéleti és kulturális havilapjának - a Kiskőrösi Híreknek - a 2020. júniusi száma.
Kiskőrös - 2020. 06. 04. (csütörtök)