Kihűlés veszély

Kihűlés veszély

Veszélyben a hajléktalanok, az egyedül élő idősek! Kérjük, figyeljenek egymásra!

A jó idő elmúltával a fagypont alatti hőmérséklet kemény próba elé állítja az utcán élőket és a tüzelő nélkül, lakásukban egyedül élő idős embereket. A hideg idő beálltával veszélybe kerülnek a hajléktalanok és a fűtetlen lakásban élők.

Ha kell, kérjenek segítséget!

A hűvös, majd hideg beköszöntével a rendőrség minden évben kiemelt figyelmet fordít a közterületeken élő hajléktalan személyeket fenyegető veszélyhelyzetekre, azok elhárítására.

A kihűlés megelőzése érdekében a szolgálatot teljesítő rendőrök haladéktalanul gondoskodnak a sérült, illetve a krízishelyzetben lévő hajléktalan mentővel történő elszállíttatásáról, továbbá felvilágosítást adnak a karitatív szervezetek szolgáltatásairól, amennyiben az ilyen kérdéssel fordul hozzájuk.

A rendőrök szükség esetén - a hajléktalan személy fizikai állapotának ellenőrzését követően - a rendőrség ügyeletén keresztül értesítik a területileg illetékes regionális diszpécserszolgálatot, amennyiben a krízishelyzetben lévő hajléktalan nem ismeri a kör-nyéket, készpénzzel nem rendelkezik, vagy a tömeg-közlekedési eszköz igénybevételével veszélyeztetné a közegészséget.

A hajléktalanok mellett kiemelt figyelmet kell fordítani a lakásukban, házukban - bármilyen okból - fűteni nem tudó, főleg egyedül élő, idős emberekre.

Tüzelő nélkül, hideg lakásban túlélési esélyeik csökkennek. Védelmük érdekében a rendőrség a jelzőrendszer részeként a társszervekkel - mentőszolgálatok, katasztrófavédelem, a megyei és települési önkormányzatok, jegyzők és polgármesterek - felhasznál minden rendelkezésre álló eszközt, és együttműködik a közszolgáltatást végző szervekkel és a civil szervezetekkel.

Az állami intézményeken, a civil szervezeteken túl az egyes állampolgároknak is nagy szerepük lehet abban, hogy a ki-hűléses halálesetek megelőzhetőek legyenek.

Mindenki nyújthat aktív segítséget a hideg idő beköszöntével, vigyázzunk egy-másra!

Kérjük, az eddigieknél jobban figyeljenek a környezetükben élőkre, a legveszélyeztetettebb magányos idős emberekre és az utcára szorult hajléktalanokra.


Kérjük, hogy mennyiiben tudnak olyan személyről,, akit bármilyen okból kihulés veszélyeztethet,, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 107-es, vagy a 112-es telefonszámokon, lletve jelezzék a lakóhely szerintit illettékes önkormányzatnak!


Bács-Kiskun Megyei Rendőr-Főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály Kecskemét

6000 Kecskemét, Batthyány u. 14., Postacím: 6001 Kecskemét, Pf.:302 Tel:76/513-300/30-27, BM: 33/30-27, Fax: 76/513-300/30-98 BM 33/30-98, e-mail: elbir [kukac] bacs [pont] police [pont] hu

ELBIR - Kihűlés veszély - 2020. 10. 16.
829.47 KB
kihules-veszely-20201016.pdf

Hasonló cikkek

Közeleg Mindenszentek és a Halottak Napja, amikor a temetőkben sokan keresik fel elhunyt szeretteik sírját. A megemlékezés során a kegyelet virágaival és  gyertyagyújtással emlékezünk halottainkra. A temetőkben megnövekedő forgalmat kihasználva, egyúttal megjelennek a figyelmetlenségből adódó lehetőségeket kereső bűnelkövetők.
1 fő gépfelelős (7341) Kiskőrös 1 fő háziorvosi asszisztens (3321) Kiskőrös 1 fő Projektvezető- Automatizálási szakember (2118) Kiskőrös
1 fő háziorvosi asszisztens (3321) Kiskőrös 1 fő Projektvezető- Automatizálási szakember (2118) Kiskőrös 1 fő fröccsöntőgépbeállító ( 7334) Kiskőrös