Képviselő-testületi jegyzőkönyv - 2017. november 9.

4-16/2017. sz. Képv. test. ülés

JEGYZŐKÖNYV

Készült: Kiskőrös Város Képviselő-testülete 2017. november 9-én (csütörtök) 07.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről

Az ülés helye: Városháza Díszterme (6200 Kiskőrös, Petőfi Sándor tér 1.)

Jelen vannak: Domonyi László polgármester, Aszódi Pál, Gmoser András, Harangozóné Balogh Zsóka, Horváth Borbála, Horváth János, Markó Ferenc, Nikléczi Gábor, Pethő Attila, Pohankovics András, Szedmák Tamás képviselők (11 fő), dr. Turán Csaba jegyző, Lucza Alexandra jegyzőkönyvvezető

Távol maradt: Hirsch Imre képviselő (1 fő)

Meghívottként részt vett: Schäffer Tamás a Kőrösszolg Kft. és a Kőröskom Kft. ügyvezetője, dr. Polereczki Csilla, Korányi Adrienn, Molnár Éva a Polgármesteri Hivatal munkatársai

Domonyi László polgármester köszöntötte a képviselő-testületi ülésen megjelenteket, megállapította a határozat-képességet és megnyitotta az ülést.

Ezt követően a polgármester ismertette a napirendi javaslatot, kérdés, módosító javaslat a napirenddel összefüggésben nem hangzott el, ezért szavazásra bocsátotta azt.

A Képviselő-testület 11 „igen” szavazattal a napirendet az alábbiak szerint fogadta el:

NAPIREND

1. TÁMOGATÁSI KÉRELEM BENYÚJTÁSA A MEGYEI ÖNKORMÁNYZATOK RENDKÍVÜLI TÁMOGATÁSÁRÓL ÉS A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK RENDKÍVÜLI ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSÁRÓL SZÓLÓ PÁLYÁZATI KIÍRÁS ALAPJÁN

Előterjesztő: Polgármester
Előadó: Költségvetési referens

2. A KISKŐRÖSI PETŐFI BIRKÓZÓ KLUB 2017. ÉVI LÉTESÍTMÉNY FEJLESZTÉSI PROJEKTJE

Előterjesztő: Polgármester
Előadó: Pályázati munkatárs

166 KB
jk-16-2017.doc