Képviselő-testületi jegyzőkönyv - 2017. július 27.
- 2017. augusztus 31.
- Képviselő-testületi jegyzőkönyvek
- Közlemény
4-12/2017. sz. Képv. test. ülés
JEGYZŐKÖNYV
Készült: Kiskőrös Város Képviselő-testülete 2017. július 27-én (csütörtök) 07.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről
Az ülés helye: Városháza Díszterme (6200 Kiskőrös, Petőfi Sándor tér 1.)
Jelen vannak: Domonyi László polgármester, Aszódi Pál, Gmoser András, Harangozóné Balogh Zsóka, Hirsch Imre, Horváth Borbála, Horváth János, Markó Ferenc, Nikléczi Gábor, Pethő Attila, Szedmák Tamás képviselők (11 fő), dr. Turán Csaba jegyző, Kovács Enikő jegyzőkönyvvezető
Meghívottként részt vett: dr. Nagy Gabriella, dr. Polereczki Csilla a Polgármesteri Hivatal munkatársa
Távolmaradt: Pohankovics András képviselő (1 fő)
Domonyi László polgármester köszöntötte a képviselő-testületi ülésen megjelenteket, megállapította a határozat-képességet és megnyitotta az ülést.
Ezt követően a polgármester ismertette a napirendi javaslatot, kérdés, módosító javaslat a napirenddel összefüggésben nem hangzott el, ezért szavazásra bocsátotta azt.
A Képviselő-testület 11 „igen” szavazattal a napirendet az alábbiak szerint fogadta el:
NAPIREND
1. Pályázat benyújtása a TOP- 3.1.1-16 kódszámú projekt felhívásra Kerékpárút kialakítása céljából
Előterjesztő: Polgármester
Előadó: Pályázati munkatárs
2. A 40/2017. SZÁMÚ KÉPVISELŐ-TESTÜLETI HATÁROZAT 2. SZ. MÓDOSÍTÁSA
Előterjesztő: Polgármester
Előadó: Pályázati referens