II. Szüreti Mulatság ajánló: Majdnem jubileumi Veterán jármű randi

II. Szüreti Mulatság ajánló: Majdnem jubileumi Veterán jármű randi

A Szarvas Fogadó előtti főtéren és útszakaszon immáron 10. alkalommal szervezi meg Kecskeméti Károly segítői csapatával a veterán járművek kiállítását, vagyis a Veterán Jármű Randit. Illetve, ahogy Karesz fogalmaz: csak a 9 és feledik, mert ha jövő ilyenkor nem lesz pandémiás helyzet, az egy évtizedes évfordulót nagyobb „durranással” szeretnék megszervezni. Idén most a II. Szüreti Mulatság alkalmával a kiállításban gyönyörködhetünk, elmaradnak a társprogramok, de mindezt jövőre bepótolják.

(Kecskeméti Károly főszervező a jobb szélen)

A lelkesedés és az izgalom azonban így is megvan, annak ellenére, hogy már nem ez az első randijuk a szervezőknek és a résztvevőknek.

A 30+-os veterán járművek találkozójára, kiállítására szeretettel várják mindazokat, akiket érdekelnek az idősebb gépcsodák.

Tavalyelőtt 236 regisztrált jármű jelent meg Kiskőrösön, ebből 207 betöltötte már a 3. X-et.

Tartottak felvonulást is, amin mintegy 116 jármű vett részt. A rendezvényre közel 3500-an voltak kíváncsiak.

Reméljük, az időjárás most is kedvező lesz, és újra megcsodálhatjuk a nagy becsben tartott, korosodó járműveket.

A szervezőknek sok sikert, a látogatóknak számtalan csodás látnivalót kívánunk!

Hasonló cikkek

Bemutatja kollekcióját Bükki Tamara divattervező
A Szüreti Mulatság rendezvényhez a megye is csatlakozik színes és tartalmas programjaival a Bács-Kiskun Megyei Napok rendezvénnyel. Szeptember 4-én, szombaton 14 órakor „Megyébe bújva” címmel modern ruhák népi motívumokkal ékesítve láthatók a nagyszínpadon megtartott divatbemutatón.
A II. Szüreti Mulatság rendezvényhez kapcsolódóan Kiskőrösön több útszakaszt, területet is lezárnak a forgalom elől a programok miatt.
Egészségére mindenkinek!
Három napon keresztül új utcája lesz Kiskőrösnek a főtéren, a katolikus templom mellett. A Borutca faházaiban kiskőrösi és környékbeli borászatok mindhárom este 18 órától kínálják kóstolásra boraikat, a kisszínpadon pedig szórakoztató programok várják a közönséget.