Hat első osztály indul ősszel Kiskőrösön

Hat első osztály indul ősszel Kiskőrösön

Városunk két általános iskolájában hat első osztály indul a következő tanévben. A KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájában: Horváthné Ocskó Erika, Dicsa Tiborné Matusik Mária, és dr. Csóti Imréné, a Kiskőrösi Bem József Általános Iskolában: Hirsch-Kelemen Katalin, Szenohradszkiné Kákonyi Gabriella, Csonka Rita tanító nénik várják szeretettel a leendő első osztályosokat. A beiratkozás a 2022/2023. tanévre 2022. április 21-22-én lesz. További információ az iskolák elérhetőségein kérhető.


Horváthné Ocskó Erika

Örömmel tölt el, hogy ősszel ismét elsőseim lesznek. Ilyenkor mindig eszembe jut, amikor kisiskolásként én léptem át ennek az iskolának a küszöbét. És az is, amikor tizenöt évvel ezelőtt nagy örömömmel és izgalommal, mint itt tanító pedagógus, tettem újra ezt. Boldog vagyok, hogy a régi iskolámban taníthatok, azok között a pedagógusok között, akiknek köszönhetem, hogy ezt a pályát választottam.

Az azóta eltelt idő alatt rájöttem, hogy semmi mással nem tudnék foglalkozni. Jó érzés, hogy ezt egy egyházi intézményben tehetem, mivel gyermekkorom óta fontos szerepet játszik életemben az evangélikus vallás és a kiskőrösi gyülekezet.

Számomra a legfontosabb, hogy a gyerekek szívesen jöjjenek iskolában, akkor a tanulással sem lesz gond. Ezért nagy hangsúlyt fektetek a jó osztályközösség kialakítására. Fontosnak tartom a jó szülői közösséget is, hiszen mindannyiunknak közös az érdeke: vidám, boldog, biztos tudással rendelkező gyerekek nevelése, akik stabil értékrenddel, megfelelő önismerettel és maguk iránti felelősséggel lépik majd át négy év után a felső tagozat küszöbét.

Igyekszem őket egymás és mások elfogadására nevelni, biztonságos, megértő légkört teremtek nekik.

Ezt gyakorló anyukaként is fontosnak tartom. Ebben az intézményben harmadik osztályos a nagyobbik fiam, a kisebbik is elballag idén az óvodából. Így a szeptember számunkra különösen izgalmas lesz.

A mostani negyedikeseimmel is igyekszem különlegessé tenni a hétköznapokat.  A legjobb tudást a saját tapasztalatuk adja, ezért sok plusz programmal színesítem mindennapi életünket. A tananyag átadásán kívül versenyekkel is ösztönzöm őket, hogy akár már az alsó tagozaton is felismerjék az érdeklődési körüket. A hiányosságok pótlása legalább ilyen fontos számomra, következetesen dolgozom azon, hogy mindenki pótolja a lemaradását.

Minden évben tartunk családi napot, többször megyünk a tanév során kirándulni, szeretjük a színes programokat, a táncot, a játékot, a vidámságot.

Olyan tantestületben dolgozom, ahol számíthatunk egymásra. Két éve, mint alsós munkaközösség vezető segítem az iskola vezetését és a kollégáimat. Fontos számomra, hogy én is folyamatosan fejlődjek, szívesen veszek részt műhelymunkákban, továbbképzéseken, szakmai fejlesztésekben.

Nagy szeretettel várok minden kis elsőst a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájába!


Dicsa Tiborné Matusik Mária

Áldás, amikor az ember azzal foglalkozhat, amit szeret. Én szeretem a munkám, szeretem a gyerekeket.

Alapvégzettségem szerint mérnöki diplomával rendelkezem. A tanítói hivatást tudatosan, felnőttként választottam.

A Kecskeméti Tanítóképző Főiskola pedagógus karán diplomáztam, majd elvégeztem a főiskola akkreditált differenciáló szakpedagógus képzését is, hogy biztos tudással forduljak a külön segítséget igénylő kisgyermekek felé.

Számomra a legkedvesebb időszak, amikor elsősöket kapok a szárnyaim alá.

Diákjaimat a tanulás folyamatában igyekszem minden oldalról megtámogatni, hogy sikeresen vegyék a feladatokat, s hogy megtalálják erősségeiket. A lassabban, nehezebben haladóknak változatos módszerek alkalmazásával nyújtok segítséget. Figyelmet fordítok a tehetséges gyermekek támogatására, velük versenyeken veszünk részt.

Rendszeresen részt veszek továbbképzéseken, melyek közül számomra a legemlékezetesebb a Nevelés és tudásátadás népmesékkel című továbbképzés volt.

Az itt megszerzett tudást napi szinten alkalmazom, s beemelem a népmese, a dal, a játék, mondókák, a tánc felemelő és megtartó erejét.

Programjainkat, kirándulásainkat igyekszem témában összekapcsolni a tananyaggal. Hiszem, hogy a tapasztalattal megszerzett tudás a legmélyebb, legmaradandóbb a gyermekek számára. Gyakran szervezek olyan programot az osztályomnak, amely a városunk értékeit, múltját hozza közel a gyerekekhez. Örülök, hogy iskolánkban minden támogatást és lehetőséget megkapunk a változatos, színes módszerek alkalmazására, sokszor külső helyszíneken.

A szülőkkel is nagyon jó a kapcsolatom. Ennek a kölcsönös bizalmon nyugvó együttműködés az alapja. Minden évben szervezünk családi napot.  Alapelvem, hogy mi egy csapat vagyunk, ahol a sikereket és a kudarcokat is együtt éljük meg, ahol a közösségben mindenkinek egyformán helye van. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek is segítsék és támogassák egymást,  a tanulásban és a szabadidőben is.

Hitem szerint akkor tudok jól tanítani és nevelni, értékeket átadni, ha szeretettel fordulok a diákjaim felé, ha szakmailag felkészülten, változatos módszerekkel, élményt adó programokkal irányítom a mindennapjaikat. Tapasztalatom szerint a játékba rejtett tanulás hatása intenzívebb a gyerekek számára, ezért gyakran alkalmazom munkám során.

Mi tanárok a tudásunkon túl, a személyiségünkkel is dolgozunk. Hiszem, hogy a szeretet, az elfogadás, az emberség mindennél fontosabb.


Dr. Csóti Imréné

Mindig is gyerekekkel kapcsolatos munkát képzeltem el magamnak. Diplomámat a bajai Tanítóképző Főiskolán szereztem.

1995-ben költöztünk családommal Kiskunhalasról Kiskőrösre, azóta dolgozom a Petőfi Sándor Általános Iskolában. 2003-ban szakvizsgáztam, mint fejlesztést végző pedagógus, szintén a bajai főiskolán. 6 évig dolgoztam, mint fejlesztő pedagógus.

Ez idő alatt érzékenyebbé váltam a különböző képességbeli hiányosságok és különbségek felismerésére. Konkrét tapasztalatot szereztem a speciálisabb segítségnyújtáshoz. Itt nemcsak a gyenge képességekre kell gondolni, hiszen idetartozik a tehetséggondozás is, aminek a lényege, hogy a jóból kihozzuk a még jobbat. Ugyanakkor pedagógusként azt vallom, hogy minden gyermeknél a saját magához viszonyított fejlődés a legfontosabb.

Minden gyermek más. Arra a tudásszintre építek, amit a gyermek birtokol, amit az óvodából és a családból hoz. Feladatomnak tartom megtalálni a hozzájuk vezető utat. Felismerni, fejleszteni és megerősíteni a különböző szinten lévő képességeiket.

Minden osztályomban elsődleges célom, hogy egy összetartó, jó közösséggé kovácsolódjanak. Tanuljanak meg tanulni, a viselkedési szabályokat betartani, akkor is, ha nem velem tanulnak, legyenek önállóak, legyen „tartásuk”. Ha ez sikerül, a tanulás folyamata is könnyebben megy.

Pályám során megtanultam, hogy erre nincs recept! Ami működik egyik osztálynál, nem biztos, hogy jó a másiknál. Nekem kell minden esetben igazodnom az ő igényeikhez. Az elmúlt közel negyven év, amit közöttük töltöttem, rengeteg tapasztalatszerzésre adott lehetőséget. Nemcsak én próbálom formálni őket, hanem ők is tudnak alakítani engem. A negyedikes osztály után mindig nagy kihívás első osztályban kezdeni a szeptembert. Nagy kihívás, de izgalmas feladat. Mivel még kicsik, nekem kell lehajolnom hozzájuk, az ő szintjükre, és onnan kell szemlélnem a világot. Kellő alázat szükséges az én munkámhoz is.

Nemcsak a gyerekekkel, hanem szüleikkel is jó kapcsolatot kell kiépítenem és fenntartanom, hiszen ez mindannyiunk érdeke. Szeretettel, folyamatos figyelemmel kell kísérnünk a ránk bízott kisgyermekeket. Meg lesz az eredménye, ha következetesek leszünk.

Az „Ismerd meg, hogy szerethesd!” elvet vallom.


Hirsch-Kelemen Katalin

2001-ben végeztem a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán és 2002 óta dolgozom a Bem József Általános Iskolában. Az évek során többféle tantárgyat tanítottam. Jelenleg negyedikes osztályfőnökként abban a szerencsés helyzetben lehetek, hogy teljes munkaidőmet a saját osztályommal tölthetem, így én adhatom át a főbb tantárgyakat a gyerekeknek. Nagy örömömre szolgál, hogy néhány éve részt vehetek az iskolai kézműves tehetséggondozó táborok szervezésében és lebonyolításában is.

A gyerekeket mindig egy felfedezni való ajándéknak tekintettem. Csodásnak tartom azt a folyamatot, amelyben a gyermek az évek során érettebb, tudással rendelkező kis emberré válik.

Hiszem, hogy kis lépésekkel, nagy odafigyeléssel és szeretettel, mindenki sikerhez juttatható.  A gyermek a napja nagyobb részét az iskolában tölti, fontos, hogy jól érezze magát.  A lelkesedést megőrizve sok játékkal teszem élménnyé a tanulást, ezért óráimat igyekszem fejlettségükhöz, teherbírásukhoz igazodva, minél játékosabban vezetni, színesíteni. Az óvodás nem egyik napról a másikra válik iskolássá. Az új élethelyzethez sokat kell alkalmazkodnia, az átmenetet mozgásos mondókák, az udvari szabadidő és a mese teszi könnyebbé.

Tanítói munkám során figyelek a gyerekek és szüleik megismerésére, mert véleményem szerint az eredményes tanítás-tanulás csak a gyermek-szülő-pedagógus kölcsönös bizalmán, tiszteletén keresztül működik a leghatékonyabban.

Az iskolai és iskolán kívüli szabadidős programok, színházlátogatások, kirándulások, kézműves foglalkozások és táncos műsorok tanítása, remek alkalmat biztosítanak az igazi mély egymáshoz fűző szálak kialakítására.

 A tanítás mellett fontosnak tartom a közösség építését is. Szeretetteljes, biztonságos légkör kialakítására törekszem, mert jól tanulni, csak nyugodt körülmények között lehet. Példamutatásommal egymás megértésére, különbözőségének elfogadására, tiszteletére nevelem a gyerekeket, hogy becsületes, jóindulatú emberré váljanak tanítványaim.

Szeretettel várom az 1.a osztályba a leendő elsős gyerekeket.


Szenohradszkiné Kákonyi Gabriella

1992- ben fejeztem be tanulmányaimat a bajai Tanítóképző Főiskolán és azóta a Kiskőrösi Bem József Általános Iskolában tanítok. Jelenleg negyedikes osztályfőnök vagyok. Szerencsés helyzetnek tartom, hogy minden órám a saját osztályomban van, ahol nyelvtant, irodalmat, környezetismeretet, technikát tanítok és három délután én tanulok a napköziben a gyerekekkel.

Hiszem, hogy nagyon meghatározó a kisgyerekek életében az iskolakezdés. Hatalmas változás ez az egész családnak. hiszen a többnyire gondtalan óvodai napok után egy új intézményben, új felnőttek, új társak, új szabályok és új feladatok között találja magát a gyermek. Nagyon fontos, hogy erre amennyire csak lehet felkészítsük és a kezdetektől sok mozgással, játékosan, kíváncsiságát kihasználva segítsük, hogy gördülékeny legyen ez a folyamat.

Fontos, hogy nyugodt, szeretetteli légkörben teljenek a napok, hiszen sok időt töltenek az iskolában. Egymás elfogadása és segítése, a közös tanulás, a programok, élmények, kirándulások, táborozás kovácsolja őket közösséggé.

Ösztönzöm őket, hogy sokféle dologban kipróbálják magukat, lelkesen versenyezzenek, hiszen így derülhet ki, hogy ki miben tehetséges. Közülük többen sportolnak: fociznak, kézilabdáznak, úsznak, de sakk szakkörre, zeneiskolába, balettra és néptáncra is járnak. Tanítványaim rendszeresen szép eredményeket érnek el a vers- és mesemondó, környezetismeret, közlekedési versenyek iskolai, járási, megyei és tankerületi fordulóin, amiért különösen büszke vagyok rájuk.

Nagyon fontosnak tartom a mesélést, ami által megismerhetik a világ dolgait, belebújhatnak mások bőrébe és célom, hogy maguk is szívesen olvassanak majd. A felkészülés és a mindennapok során is nagyon fontos a szülők támogató hozzáállása, hiszen közös a célunk. Iskolába szívesen járó, tanulni tudó és akaró, boldog felnőtt váljon belőlük, aki megtalálja és megállja helyét az életben is. Szeptembertől az 1. b osztályba várom örömteli izgalommal az új elsőseimet.


Csonka Rita

2020-ban végeztem a Szegedi Tudományegyetem tanító szakon, természetismeret műveltségi területtel. Pályakezdőként az első tanévemet a soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskolában töltöttem, majd 2021. szeptemberében a Kiskőrösi Bem József Általános Iskolában helyezkedtem el. Soltvadkerten elsősöket és másodikosokat tanítottam, jelenleg első, illetve negyedikes osztályban vagyok napköziben, valamint harmadik osztályban is tanítok, így átlátom, honnan hová kell eljutniuk a gyerekeknek.

Számomra fontos, hogy játékosan tanuljanak a gyerekek, minél több tapasztalatot szerezzenek és minél több mesével, mondókával találkozzanak, hiszen ezzel a tanulás is sokkal hatékonyabbá válik. Fontosnak tartom a gyermekek egészséges személyiségfejlődését, azt, hogy kibontakozhassanak, megtalálják azt, amit szeretnek és ezt kamatoztatni is képesek legyenek a jövőben. Célom, hogy utat mutassak a kíváncsi gyerekeknek.

Kulcsfontosságú tényező számomra, hogy a gyerekek szeressenek iskolába járni, szeressék az osztályt, a környezetet, amiben nap, mint nap élnek, segítsék egymást és egy olyan közösséget kialakítani, ahová öröm bemenni, mint diákként, mint pedagógusként egyaránt. Az iskolába való beszoktatási időszakot, az ismerkedési szakaszt fontosnak tartom, így beszélgetésekkel, játékokkal ezt megkönnyíthetjük, valamint a szorongást, a stresszt is enyhíthetjük. Minden héten beszélgetőkörrel indítjuk az első órát, a tanulók elmesélhetik, mi történt velük a hétvége folyamán, jó-rossz eseményt egyaránt meghallgatunk, ha kell, segítséget is nyújtunk nekik.

Elengedhetetlen a szülőkkel a bizalmas, jó kapcsolat kiépítése, hiszen az érdekünk közös.

Fontosnak tartom, hogy a gyerekek érezzék a szeretetet, a biztonságot, a bizalmat, szeressék és elfogadják egymás különböző személyiségét, habitusát, amit példamutatásommal ők is képesek lesznek elérni.

Szeretettel várom a leendő első osztályos tanulókat az 1.c osztályba.


(Címlapfotó: https://aranydio.com)

Hasonló cikkek

Közlemény
Felhívás Szociális célú tűzifa támogatás igénylésére
Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer
Az aktuális hírlevél az elmúlt hónap bűnügyi híreiből készült összesítő, melyek forrása a police.hu oldal.
Közszolgállás
Egészségügyi, Gyermekjótléti és Szociális Intézmény Egészségügyi alapellátás pályázatot hirdet Egészségügyi szolgálati jogviszony (Eszjtv.) keretében Házi gyermekorvosi asszisztens Munkakör/feladatkör betöltésére.