Eltűnt gyermekek világnapja - 2021. május 25.

Eltűnt gyermekek világnapja - 2021. május 25.

Bács-Kiskun megyében az eltűnések többsége lakásotthonokban élő gyermekek szökéséből adódik, szerencsére kevés számban fordult elő családból eltűnés. Tapasztalatok szerint többségük rövid időn belül előkerül. Főként gyermekotthonokból szökött gyerekek esetében jellemző, hogy még aznap, legfeljebb másnap megtalálásra kerülnek, vagy visszatérnek. Vannak azonban olyan esetek, melyeknél hetekig/hónapokig nincs tudomása a gondozónak a gyermek hollétéről annak ellenére, hogy minden lehetséges intézkedést megtettek a hatóságok a felkutatás érdekében.

A gyermekotthonból eltűnt gyermekek jellemzően családjukhoz, ismerőshöz szöknek, akik sok esetben megnehezítik a hatóság munkáját; bújtatják a szökött gyermeket. Rosszabb esetben céltalanul csavarognak hasonló „sorstársaikkal”, barátnak hitt kortársaikkal, vagy olyan felnőttel, aki kihasználhatják a gyermekeknek sebezhetőségét. Ez nagy veszélyt rejt magában, mivel könnyebben válhatnak gyermekprostitúció vagy más bűncselekmény áldozatává vagy akár elkövetőjévé.

Az eltűnések lehetséges okai:

  • kisebb gyermeknél előfordulhat, hogy belefeledkezik a játékba és elkóborol
  • kalandvágyból felnőttként akar viselkedni, szórakozni szeretne, tiltott dolgokat kipróbálni
  • nézeteltérés, veszekedés szülőkkel/nevelőszülőkkel/nevelővel
  • félelem - pl. bizonyítványosztás után nem mer hazamenni, fél a szülő reakciójától
  • családon belüli erőszak, bántalmazás, elhanyagolás, nyomasztó családi légkör
  • gyermekotthonokban élőknél az intézeti körülmények
  • bűncselekményekkel veszélyeztetettség

Mit tehetünk, ha eltűnt a gyermek?

Legfontosabb annak megelőzése, hogy gyermeknek megforduljon a fejében az elkóborolás, otthonról elszökés – akár kalandvágyból is.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni mennyire fontos, hogy szülőként, nevelőként ismerni kell a gyermeket, saját életvitellel példát mutatni, helyes értékrendet közvetíteni.
Időt kell szakítani az őszinte, nyitott beszélgetésekre, közös időtöltésekre, megismerni a gyermek barátait. Legfontosabb, hogy szeretetet és odafigyelést tapasztaljon.

  • Barátok, rokonok, iskolatársak, ismerősök körében érdeklődni kell, hogy mit tudnak az eltűntről, látták-e, beszéltek-e vele. Ha igen: utalt-e problémára, elutazási szándékra.
  • Érdemes megnézni azokat a helyeket, amelyeket szabadidejében szívesen látogat a gyermek.
  • Értesíteni kell a Rendőrséget és hatékonyan közreműködni a hatósággal a felkutatása érdekében.

Mindenki kötelessége az eltűnt gyermekek feltalálását, családba, otthonba történő visszatérését támogatni, segíteni!


A Kék Vonal Eltűnt Gyerekek Segélyvonala várja a 116-000-s telefonszámon az eltűnt, szökésben lévő vagy szökést fontolgató gyermekek, fiatalok és az értük aggódó felnőttek hívásait. Vállalják az otthonról vagy intézetből eltűnt gyermek és gondozói közötti közvetítést, segítik a gyermek biztonságos helyre juttatását. Határon átnyúló ügyekben kapcsolatot alakítottak ki más országok hatóságaival, civil szervezeteivel.

Ne menjen el csavargó, tétlenkedő, látszólag egyedül lévő gyermek mellett! Kérdezzen rá: igényel-e segítséget.
Az eltűnésről személyes bejelentés tehető a helyi rendőrkapitányságon vagy a 112-es telefonszámokon!


Bács-Kiskun Megyei Rendőr-Főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály Kecskemét

6000 Kecskemét, Batthyány u. 14., Postacím: 6001 Kecskemét, Pf.:302
Tel:76/513-300/30-27, BM: 33/30-27, BM 33/30-98, Mobil: +3620/560-5146
e-mail: elbir [kukac] bacs [pont] police [pont] hu web: http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes

Eltűnt gyermekek világnapja - 2021. május 25.
1004.43 KB
elbir-eltunt-gyermekek-2021-majus-v21.pdf

Hasonló cikkek

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskőrösi Járási Hivatala állásajánlatai 2021. június 18-én.
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskőrösi Járási Hivatala állásajánlatai 2021. június 11-én.
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy kerületünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre. A kezelés pontos időpontja: 2021. 06. 18. napján, napnyugta utáni órákban.