Elkezdődik az új tornacsarnok építése Kiskőrösön

Elkezdődik az új tornacsarnok építése Kiskőrösön

Font Sándor országgyűlési képviselő kiváló lobbitevékenységének köszönhetően Magyarország Kormánya több mint 400 milliós többlettámogatásával, valamint az Innovációs és Technológiai minisztérium támogatásával, ahogy január 5-én délután Franczia László igazgató, a kivitelezési szerződés ünnepélyes aláírásakor fogalmazott: a Wattaynak és a városvezetésnek több évtizedes álma válik valóra, hiszen végre megépül az iskola új, modern sportcsarnoka.

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum összességében 886 millió 255 ezer 697 forint vissza nem térítendő támogatásban részesült az iskola új tornacsarnokának felépítésére. 

Papp Gyula főigazgató is kiemelte Font Sándor szerepét, valamint örömét fejezte ki, hogy minden akadály elhárult, a közbeszerzés lezárult és elkezdődhet a kivitelezés. A kivitelező cég nevében Major József, a Hun-Bau Holding Kft. ügyvezetője, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum részéről Papp Gyula főigazgató, Csúzdi Zoltán kancellár, valamint Bozár Sándor László írták alá a szerződést.

Az ünnepélyes aláírást megtisztelte jelenlétével és gratulált Domonyi László polgármester, valamint Vikker József, a szakképzési centrum főigazgató-helyettese és Markó István műszaki ellenőr.

A tornacsarnok megépülése mind oktatási, mind sport, mind egészség-megőrzési célokat szolgál, növelve a sporttevékenységek iránti kedvet, megteremte annak széles körű igénybevételi lehetőségét és javítva az iskola tanulóinak és a város lakosságának általános fizikai állapotát. A fejlesztés kiemelt helyi jelentőséggel bír, tekintettel arra, hogy az iskola nem rendelkezik jelenleg megfelelő, hasonló célt szolgáló létesítménnyel.

A létesítmény több célra is hasznosítható lesz. A tornacsarnok alkalmas lesz az iskolában tanulók testnevelés óráinak, sportköreinek, tömegsport-rendezvényeinek és egyéb iskolai rendezvényeinek lebonyolítására, továbbá a városi sportegyesületek is használni tudják majd.

Az iskola korábbi tornaterme az 1970-es években, az akkori tanulók és oktatók saját kivitelezésben épült fel. Az eltelt kb. 50 év alatt az épület rendkívül leromlott állapotúvá vált, így lebontásra került 2019-20-ban.

A fejlesztéssel Kiskőrös város belterületén, az Árpád utca 20. szám alatt található (2560 hrsz.) iskola területén, a meglévő iskola és a kollégium épülete között, zártsorúan tervezett tornacsarnok kerülne felépítésre. A tornacsarnok szabvány kézilabda pálya (20m x 40m) elhelyezésére alkalmas térrel és hozzá funkcionálisan kapcsolódó kiszolgáló egységekkel rendelkezne, két szinten. A tornacsarnok tervezett nettó alapterülete 1779,19 m².

A tervezett létesítmény megközelíthető lesz az utcáról és az iskola udvaráról is, akadálymentes megközelítésre alkalmas bejárat az udvar felől kerül kialakításra. Mindkét bejáraton belépve a földszinti előtérbe jutunk, mely közvetlen csatlakozik a tornacsarnokhoz, az udvar felől egy árkád kerül kialakításra, mely több funkciós közösségi térként működik majd, egy üvegfalon keresztül, toló falakkal összenyitható a belső és a külső tér. Az észak- keleti két szintes szárnyban a földszinti részen lesznek a wc-k (akadálymentes wc is kialakításra kerül), sportszertár, külső megközelítéssel pedig az elektromos helyiség és a gépészeti helyiség. 

Az emeletet két lépcsőn lehet majd megközelíteni, egy egykarú és egy kétkarú lépcsőn. Az utcai részen egy acél térelem csatlakozik az épülethez,

Az emeleten galéria található, mely lelátást biztosít a tornacsarnokba, továbbá az emeleten található 4 db öltöző (2 db női, 2 db férfi), ezt kiszolgáló vizesblokkok, tusolók, wc-k, és egy raktár- stúdió helyiség.

A tervezett épület az iskola épülettel egy tűzgátló ajtón kapcsolódik, mely átjárást biztosít a két épület között. Akadálymentesítés földszinti részen megoldott, mindkét bejáratnál készül rámpa, az utcán egy megemelt térburkolattal, az udvar felől pedig egy szabványos akadálymentes rámpa. A parkolás az iskola környezetében rendelkezésre álló meglévő, megfelelő számú utcai parkolóban teljesül.

Hasonló cikkek

koroskom.hu
A KŐRÖSKOM Nonprofit Kft. szakmai pályázatot hirdet a Kiskőrösi Városi Piac logójának kidolgozása tárgyában.
Az Agrár Expó titka: itt a termelő a fogyasztó szemébe néz!
Az aktuális hírlevél az elmúlt hónap bűnügyi híreiből készült összesítő, melyek forrása a police.hu oldal.