Dr. Horváth József kiskőrösi járási főállatorvos (1941-1960) munkássága

Dr. Horváth József állatorvos munkássága a Kiskőrösi járásban 1941–1960 között

Dr. Horváth József járási főállatorvos a 20. század közepi magyar vidéki állategészségügy egyik figyelemre méltó, de szélesebb körben kevéssé ismert alakja volt. 1912. július 20-án született Budapesten. Állatorvosi diplomája (1935) megszerzése után tudományos pályára készült, 1937-ben tejhigiéniai témából doktorált. Tököli és Budaörsi szolgálati éveket követően 1940 végén nyerte el és foglalta el a kiskőrösi járási főállatorvosi állást, így a kiskőrösi járáshoz kötődő működése ténylegesen 1941-től haláláig, 1960 májusáig tartott. 1955-ben Bács-Kiskun megyei főállatorvos helyettes is másodállásban. Igazságügyi szakértő a térség állategészségügyében.

Kiskőrösi munkásságának kezdő éveit a második világháború szakította meg. Katonai szolgálatra hívták be 1944-ben, majd szovjet hadifogságba került, ahonnan 1947 nyarán tért haza. A hadifogság mélyen megterhelte, ugyanakkor nem törték meg szakmai elhivatottságát:

hazatérése után ismét a járás állategészségügyi szolgálatába állt, és munkáját nagy fokú közszolgálati felelősséggel folytatta.

A kiskőrösi járásban végzett szakmai tevékenységének egyik legfontosabb területe a májmételykór elleni küzdelem volt. A Csukás-tó és környéke a korabeli leírás szerint a májmételykór egyik gócpontjának számított. Horváth József felismerte, hogy a betegség elleni eredményes védekezés nem merülhet ki az egyedi állatorvosi beavatkozásokban, hanem a környezeti és vízrendezési okokat is kezelni kell. A kór hordozójának számító közti gazda törpe iszapcsiga irtását rézgálicoldattal kezdte meg, majd kezdeményező szerepet vállalt a Csukás-tó lecsapolásában és a Csukás-tói Belvízrendező Társulat létrehozásában. Ennek eredményeként mintegy hét kilométer hosszú csatorna készült el, amely a vízrajzi viszonyok javításával a parazitás betegségek visszaszorítását szolgálta.

Érdeklődési területéhez tartozott általában az állati fertőző betegségek kóroktana

(májmételykor, galandférgesség, száj és körömfájás stb.). Naprakész ismeretekkel megnyerte a szakmai és anyagi támogatást a Kiskőrösi Járási Állatorvosi Rendelő (1955) és Parazitológiai Állomás (1956. január 1-jétől)  létrehozásához, mellyel központi szerepet vállalt a betegségek szűrésében (bélférgesség, bögölylárva, közti gazdák szűrése stb. már az első évben 6600 minta készült).

A májmételykór elleni munkája nemcsak helyi jelentőségű volt. A fertőzésmentesség a cél, még nagyobb feladat a megelőzés. Fontos volt számára a gazdálkodók tájékoztatása, felvilágosítása. 1950. július 29-én írt életrajzában olvasható: „folyamatosan működöm az ezüstkalászos gazdatanfolyamokon, pásztortanfolyamokon,… az egész járás területén ismertetem a gümőkor veszélyeit, a védekezés módjait, a sertésbetegségeket, állandóan figyelemmel kísérem és oktatom a szarvasmarhatartó közönséget a bögölylárva elleni küzdelemre”…

1957 őszén Kiskőrösön szakmai ankéton számolt be az elért eredményekről, melyen a nyitóelőadást Dr. Kotlán Sándor Kossuth-díjas akadémikus, egyetemi tanár tartotta. 1958-ban pedig a Budapesti Nemzetközi Parazitológiai Kongresszus külföldi résztvevőinek szerveztek tapasztalatcsere látogatást Kiskőrösre, köszönhetően annak, hogy Horváth József munkája a gyakorlati állategészségügy és a tudományos parazitológia határterületén is figyelmet keltett.

Munkásságának másik kiemelkedő területe a szarvasmarha-gümőkór elleni védekezés volt. Ezt állatorvos kollégáival és a Járási Tüdőgondozó Intézet főorvosával, dr. Vén Ferenc tüdőgyógyásszal együttműködve végezte. Vezetésével a járás állatorvosi kara

tuberkulinozásal tesztelte a szarvasmarha-állományt, sikeresen kiszűrték a pozitív eredményt mutató, fertőzött állatokat. A vizsgálatokkal párhuzamosan humán egészségügyi megfigyelések is történtek. Mintavétellel kiszűrték, hogy az emberi megbetegedések milyen arányban kapcsolódtak a szarvasmarháktól származó bovin típusú fertőzéshez. A vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy ahol magasabb volt a marhák fertőzöttsége, ott több volt a bovin eredetű emberi megbetegedés is.

E tevékenység jelentősége abban állt, hogy Horváth József a járási állatorvosi munkát nem szűken vett állatgyógyászati feladatként fogta fel, hanem a közegészségüggyel szoros kapcsolatban álló közszolgálatként. A beteg állatok kiszűrésével és kiiktatásával nemcsak az állatállomány egészségét kívánta javítani, hanem az emberi megbetegedések számának csökkentéséhez is hozzá kívánt járulni. Ez a szemlélet a mai „Egy Egészség” –  emberi, állati és környezeti egészséget egységben kezelő — megközelítés előfutárának is tekinthető.

Közéleti szerepe 1956-ban különösen hangsúlyossá vált. 1956. október 31-én a Kiskőrösi Járás Nemzeti Bizottsága elnökévé választják. Szerepet vállalt a rend fenntartásában. Fellépését a békességre, méltóságra és humanitásra törekvő magatartás jellemezte. Négy napos politikai pályájának következményei, zaklatások és retorziók (házkutatás, kihallgatások, közbiztonsági őrizetbe vétel, fiát nem javasolják továbbtanulásra) és helyi politikai támadások megviselték a szovjet fogság alatt amúgy is meggyengült egészségét.

Ennek ellenére szakmai munkáját tovább folytatta. A megpróbáltatások ellen a munka jelentette számára a gyógyírt.

Még nem volt 48 éves, amikor 1960 májusában szívinfarktusban meghalt.

Temetésén Kotlán Sándor professzor méltatta életútját, kiemelve, hogy Horváth József az új tudományos eredményeket igyekezett a gyakorlatban is hasznosítani, és különösen a szarvasmarha-gümőkór, valamint a májmételykór elleni küzdelemben ért el komoly eredményeket.

Összességében dr. Horváth József kiskőrösi járási munkássága a vidéki állategészségügy, a közegészségügy és a helyi közösségi felelősségvállalás metszéspontjában értelmezhető. Nem pusztán praktizáló állatorvos volt, hanem olyan járási főállatorvos, aki felismerte a helyi állatbetegségek gazdasági, környezeti és emberi egészségügyi összefüggéseit. A Csukás-tó környéki májmételykór visszaszorításáért, a szarvasmarha-gümőkór elleni szervezett fellépésért és a járás közösségi életében tanúsított helytállásáért munkássága méltó a helytörténeti és szakmatörténeti megőrzésre.