Domonyi László, Kiskőrös polgármestere köszönete

Domonyi László, Kiskőrös polgármestere köszönete

Kedves Barátaim, kedves kiskőrösiek, kedves Olvasók!

Öröm és büszkeség járja át a gondolataimat, ha a hét eseményeire visszatekintek!
Városunk számára nagyon fontos a Petőfi-kultusz fenntartása. Óriási jelentőségű számunkra Petőfi eszmeisége, a felelősség, hogy a magyarságnak megtartsuk ezt a gyönyörű kis házat, Petőfi Sándor szülőházát itt, városunk közepén. 
Úgy gondolom, a héten méltó módon emlékeztünk meg költőóriásunkról. Igyekeztünk az érdeklődőknek egy színes és tartalmas programsort összeállítani.
Nagy elismerés városunknak és tisztelgés Petőfi, valamint a reformkori hősök emléke előtt, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke idén Petőfi Sándor szülőháza előtt mondta el az állami díszünnepség keretén belül ünnepi beszédét március 15-én!
Köszönöm Orbán Viktor miniszterelnöknek az ünnepi beszédet! 
Köszönöm a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosainak és koreográfusainak csodálatos díszünnepi műsorát, melyben a Kiskőrösi Szivárvány Szlovák Néptánc Együttes táncosai is közreműködtek!
A március 15-i megemlékezés méltó fináléja volt este Rúzsa Magdi énekesnő koncertje. Köszönjük a művésznőnek, hogy megtisztelt bennünket fellépésével!
Köszönöm, hogy együtt voltunk, hogy ilyen sokan eljöttek hozzánk programjainkra, és hogy Önöknek is fontos a haza szeretete és a Petőfi-kultusz.
Végül, de nem utolsó sorban köszönöm mindazoknak a munkáját, akik megszervezték és lebonyolították a négynapos programsorozatot és mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy terveink megvalósulhassanak!
Büszke vagyok arra, hogy a 2023-as március 15-i ünnepségsorozaton a világ figyelme egy kicsit felénk fordult. 

Büszke vagyok Kiskőrösre és a kiskőrösiekre!

Szeretettel várunk mindenkit Petőfi Sándor szülővárosában máskor is!

Domonyi László 
Kiskőrös Város polgármestere

Hasonló cikkek

Közlemény
Felhívás Szociális célú tűzifa támogatás igénylésére
Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer
Az aktuális hírlevél az elmúlt hónap bűnügyi híreiből készült összesítő, melyek forrása a police.hu oldal.
Közszolgállás
Egészségügyi, Gyermekjótléti és Szociális Intézmény Egészségügyi alapellátás pályázatot hirdet Egészségügyi szolgálati jogviszony (Eszjtv.) keretében Házi gyermekorvosi asszisztens Munkakör/feladatkör betöltésére.