DAOP-2.1.1/J-12-2012-0060

DAOP-2.1.1/J-12-2012-0060

János Vitéz Látogatóközpont kialakítása Kiskőrösön

A 2012. október 1-jén benyújtott pályázat keretében egy turisztikaivonzerő-fejlesztési projekt indult el. Célja, hogy az általános iskola 5. osztályosai számára a Nemzeti Alaptanterv által kötelező olvasmányként meghatározott Petőfi Sándor-művet, a János vitézt egy olyan –a költőhöz autentikusan kötődő – helyszínen ismerhessék meg és értelmezhessék a diákok, amely minden megközelítésben megfelel a 21. századi élményszerű ismeretátadási, nem-formális oktatási követelményeknek.

A János Vitéz Látogatóközpont témájában jól illeszkedik a kiskőrösi Petőfi-kultusz többi attrakciójához, valamint a településre jellemző sajátos értékekre épít. A korszerű, interaktív technikai eszközök alkalmazásával új célcsoportot, a fiatalokat vonja be a kulturális turizmusba, emellett – mivel egész évben nyitva tart – a szezonon kívül is fogad látogatókat. A településre más célból érkező vendégek számára érdekes szabadidő-eltöltési lehetőséget biztosít, valamint közvetlen munkahelyeket teremt.

A János Vitéz Látogatóközpont helyszíne, az 1845-ben épült egykori evangélikus lelkészlak (közismert nevén Murányi-ház). A jelenleg üresen álló klasszicista stílusú kúriaépülete és annak kertje (az ún. „templomkert"), az Alföld emblematikus épülete: letisztult stílusjegyei az építészet formanyelvén ugyanazt a harmóniát sugározzák, mint az elbeszélő költemény szerkezete. Az épület a fejlesztés révén új funkciót kap, amely jól integrálódik a város jelenlegi turisztikai kínálatába, és egyben hozzájárul – Kiskőrös Integrált Városfejlesztési Stratégiájában is szereplő céljának megvalósításához – az irodalomtörténeti és népi hagyományok ápolásához is.

Júliusban elkezdődtek a kivitelezési munkálatok, ennek köszönhetően október végére teljesen átalakul és megújul az épület. A látogatóközpont megvalósítása mellett az épületben helyet kap egy kávézó, valamint a gyermekek- fiatalok még élménytelibb szórakoztatásáért a templomkertben egy játszótér is kialakításra kerül.

A DAOP-2.1.1/J-12-2012-0060 azonosítószámú, „János Vitéz Látogatóközpont kialakítása Kiskőrösön" című projekt 407 923 242 forint összköltségű és 100 százalékos támogatási intenzitású.

Az átadás tervezett időpontja 2015. december 31.