Boldoczki Sándorné Domokos Margit Tünde

Boldoczki Sándorné Domokos Margit Tünde

Születésem Kiskőrösön, 1953. 02. 23-án volt. Édesanyám női szabó és varrónő mester, édesapám pénzügyi előadó és revizor volt. Római katolikus vallású vagyok.

Általános és középiskolai tanulmányaimat szülőhelyemen végeztem. Továbbtanulásom Szegeden a József Attila Tudományegyetemen folytatódott, matematika-fizika szakos középiskolai tanári diplomát 1976. június 17-én kaptam. Levelező képzésben Budapesten a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen közoktatási vezető végzettséget szereztem 2002. december 30-án.

Az első és egyetlen munkahelyem Kiskőrösön a Petőfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola.  Szakmai munkám elismeréseként 2010 januárjától főtanácsosi címet kaptam.

2011. december 26-tól korhatár előtti, most öregségi nyugdíjas vagyok.

Közéleti tevékenységem a munkahelyen kezdődött: több évig a diákönkormányzat munkáját segítettem. Ezután több évig szakszervezeti titkári teendőket láttam el.

2011-től a Kiskőrösi Polgári Kör vezetője vagyok.

2014-től a Művelődési, Közoktatási és Sport Bizottság külsős tagjaként veszek részt a város életének irányításában.

A kezdeteknél részt vettem a magyar kultúra napja Kiskőrösön való honosításában. Szervezésem folytán lett Kiskőrösön a költészet napja alkalmából versünnep, versmaraton.

Férjem, Boldoczki Sándor szintén nyugdíjas. Hat évig a kiskunmajsai zeneiskolában volt rézfúvós tanár, mellette Kiskőrösön a gimnáziumban éneket tanított. 1981-től aztán itthon dolgozott, mint tanár és a fúvószenekar vezetője. 1993-tól 1998-ig az iskola igazgatója.

Gyermekeink: Gábor koncertező trombitaművész és a Zeneakadémia docense; Balázs informatikus mérnök.

Kedvenc időtöltésem a zene, az irodalom, a kiállítás, a színház. Gyermekkoromban zongoráztam, tanulmányaim alatt 12 évig kórusban énekeltem. A művészek és alkotások szeretete, tisztelete életem része. Gyakran kirándulok, túrázok, alkalmanként zarándokolok. Közben a fényképezőgép a legfontosabb számomra, hogy a pillanat csodáját, az élmény varázsát megőrizhessem. Kézimunkázom is. Keresztszemes, kalocsai és gobelinhímzések találhatók otthonunkban.

Mottóm: „A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.” (Hamvas Béla: Láthatatlan történet)