Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2024. szeptemberi hírösszesítő
Az aktuális hírlevél az elmúlt hónap bűnügyi híreiből készült összesítő, melyek forrása a police.hu oldal.
ÉLETVESZÉLYESEN BÁNTALMAZTA ÉLETTÁRSÁT
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot az egyik dunaújvárosi kórházból értesítették arról, hogy egy 67 éves nőt életveszélyes sérülésekkel látnak el, feltehetőleg bűncselekmény során sérült meg. A nyomozóknak a tudomására jutott, hogy az asszonyt élettársa bántalmazhatta, ezért a lakásukhoz vonultak adatokat gyűjteni.
Bővebben...
KIHASZNÁLTA, HOGY ELALUDT, ELVITTE A TELEFONJÁT
A férfi elmondta, hogy szórakozni indultak kollégájával a kecskeméti városközpontba. Az este végére maga maradt, és ittasan elaludt egy üzlet bejárata előtt, a lépcsőn. Mikor hajnalban magához tért, már nem volt meg a telefonja, amit emlékei szerint maga mellett hagyott.
Bővebben...
LOPÁS ÉS ÁLLATKÍNZÁS
A fiatal elkövetők bementek egy nyitott tanyaépületbe, ahonnan többek között meglovasítottak egy légpuskát a hozzá tartozó lövedékekkel. A fiatalok a fegyverrel meglőtték a szomszédos telken szaladgáló kiskutyát, majd a hazaérkező tulajdonos láttán elmenekültek.
Bővebben...
SZEMÉT A FŰBEN
A kalocsai nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 21 éves fiatalt, aki nagyobb mennyiségű hulladékot rakott ki egy földút mellé. Ügyében vádemelést javasolnak.
Bővebben...
RABLÓPÁROS AZ M5-ÖS SZTRÁDÁN
Egy M5-ös sztráda pihenőjében egy parkoló autóból pénzt emeltek el.
Bővebben...
Hírlevelünkkel és az alább elérhető Facebook oldalunkon szereplő tartalmakkal szeretnénk fel hívni a figyelmet a megelőzhető bűncselekmények aktuális trendjeire. A történetek megismerése iránymutatást adhat hasonló bűncselekmények kivédésére, megakadályozására.
A fenti bűncselekményeket, az áldozattá válást egészséges bizalmatlansággal, odafigyeléssel meg lehet előzni!
Látogassák, kövessék Facebook-oldalunkat, hogy elsőként kapjon híreket tőlünk!
BŰNCSELEKMÉNY ÉSZLELÉSE ESETÉN ÉRTESÍTSE A RENDŐRSÉGET A SEGÉLYKÉRŐ TELEFONSZÁMON.
QR-kódos csalások (a teljes dokumentum a lap alján)
- Mik azok a QR-kódok?
- Hogyan működnek?
- Hogyan használják a kiberbűnözők a QR-kódokat?
- A QR-kódos fizetés előnyei és hátrányai
- Néhány további tipp a QR-kódos csalások elkerüléséhez, amellyel megvédhetjük magunkat a kiberbűnözőktől
- Összefoglalás
BÁCS-KISKUN VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY
K E C S K E M É T
6000 Kecskemét, Batthyány u. 14., Postacím: 6001 Kecskemét, Pf.:302 Tel:76/513-300/30-27, BM: 33/30-27, BM 33/30-98, Mobil:: +3620/560-5146
e-mail: elbir [kukac] bacs [pont] police [pont] hu web: http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes