Óvodák - archív kapcsolódó cikkek

Értesítem a város lakosságát, hogy a nemzeti köznevelésről szóló törvény 8. § (1)-(2) bekezdése szerint az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
Értesítem a város lakosságát, hogy a nemzeti köznevelésről szóló törvény 8. § (1)-(2) bekezdése szerint az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
Kiskőrös Város Önkormányzatának közleménye
A 35 év nem kerek évforduló, de egy óvoda életében nagy idő, hiszen több generációt indított már útjára ez az intézmény – hangsúlyozta Szabóné Lovász Márta, a Kiskőrösi Óvodák vezetője azon az ünnepségen, melyet a Szűcsi Óvoda 35. születésnapja alkalmából rendeztek.
Születésnapra gyűltek össze a Mohácsi úti óvodában az alapító és az óvoda múltjában dolgozó és jelenlegi óvónők, szülők, egykori és mai ovisok október elején.
A Kiskőrösi Óvodák minden tagóvodájába 2014. augusztus 27-én szerdán lesz az óvodai pótbeiratkozás, 8-12 óráig a Batthyány Óvodában
Tájékoztató nyári óvodai ügyeletről!
A Kiskőrös Város Polgármesteri Hivatala értesíti az érintett szülőket, hogy a 2012/2013-as nevelési évre történő beíratásokra Kiskőrös óvodáiban 2012. március 26-án (hétfőn) és 2012. március 27-én (kedden), mindkét napon 8.00 órától 16 óráig kerül sor.
Nevezés: a helyszínen 9:30 órától, 2004. január 1. napja után születettek részére.