Akik a napot hozzák

Akik a napot hozzák

„Akik a napot hozzák” címmel szerveztek roma kulturális rendezvénysorozatot április 8-án, pénteken a kiskőrösi művelődési központban. A város Cigány Nemzetiségi Önkormányzatának támogatásával megvalósult program elsősorban a gyerekeket szólította meg: őket a délelőtt folyamán és délután is vetített mesékkel várták, s délután a mesék egyik alkotójával, Horváth Máriával is lehetőségük nyílt beszélgetésre.

Horváth Mária grafikus szemet gyönyörködtető képeit is elhozta, az alkotásaiból nyílt kiállítást Domonyi László polgármester nyitotta meg, ismertetve a művésznő életútját, majd Babucsikné Zeikfalvy Anna kiskőrösi grafikusművész méltatta az alkotót. Horváth Mária nemcsak grafikus, de tervező is: emblémák, plakátok, mesekönyv- és tankönyv-illusztrációk kerülnek ki a keze alól, s foglalkozik látvány- és színpadtervezéssel, bábszínházi figuratervezéssel is. Mindemellett számos helyen nyílt kiállítása papírmasé munkáiból. Alkotásaival mindannyian találkozhattunk az elmúlt évtizedekben, hiszen a Magyar népmesék sorozat egyik rendezője volt, emellett nevéhez fűződik a sokunk által kedvelt Mézga család különös kalandjai vagy a Mesék Mátyás királyról című sorozat is.

Sokoldalúságát több díjjal is jutalmazták: az ottawai elsőfilmes díj mellett 1986-ban a hamiltoni reklámfilm-kategóriadíjat is elhozta, műveit egyebek mellett Krakkóban, Japánban és Kínában is különdíjakkal jutalmazták. Emellett 1990-ben és 2002-ben átvehette a szakma kimagasló elismerését, a Balázs Béla-díjat, 2010-ben pedig a Katona József-díjat. Mária a Kecskeméti Filmstúdió alapító tagja, szerzői filmjei bejárták a világot, sok elismerést hozva ezzel az alkotónak és Magyarországnak is.

Először a János vitéz című filmben működött közre, majd az első film, amelyben már animált, az Egér a Marson című mese volt.

Alkotásainak megkerülhetetlen része a költészet, a bensőséges emberi érzelmek, s legutóbb az itt is kiállított Cigánymesék című alkotásával került a figyelem fókuszába. Mint azt ő maga vallja: „Célom a cigány kultúra értékeinek jobb megismerése és felmutatása önmagunk és mások számára, melyhez cigány alkotók segítségét kértem. … A kiválasztott mesékben megmutatkozik a cigány lélek, és büszkén vállalható üzenetük van, a levonható tanulságok pedig általános érvényűek. Az élet teljességéről, a hűségről, a szerelemről, a vándorlásról, a cigányok eredettörténetéről, a humorukról, a család és az anya fontos szerepéről szólnak ezek a történetek.

Kunhegyesi Ferenc, a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat vezetője hangsúlyozta: Horváth Mária alkotásai és a kiállítás egyik célja segíteni abban, hogy jobban megértsük s elfogadjuk egymást, évszázadok óta együtt élő cigányok és magyarok.

A kiállítás megnyitóját  Farkas Krisztián Roland, a kiskőrösi EGYMI 6. osztályos tanulójának meséje, valamint autentikus cigány muzsika és tánc tette  hangulatossá.

Hasonló cikkek

Forgalomkorlátozás Kiskőrösön az Izsáki úti vasúti átjáró átépítése miatt
Forgalomkorlátozás lesz Kiskőrösön az Izsáki úti vasúti átjáró átépítése miatt. 2022. szeptember 01-jén reggel 9 órától - a Kiskőrös, 5301-es jelű úton jelzőlámpás félpályás forgalomkorlátozást vezetnek be, a vasútépítéssel kapcsolatosan átépülő vasúti átjárónál.
Nézze Ön is az M5 adását szerda 14:00-tól!
Jegyek még kaphatók!
Marica grófnő szabadtéri színházi előadás a Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok alkalmával szeptember 2-án, 19:30 órakor Kiskőrös város főterén, a szabadtéri színpadon.