Adventi rendezvénysorozat

Adventi rendezvénysorozat

A Petőfi téren az adventi koszorú mellett az életnagyságú, szemet gyönyörködtető betlehem és a díszektől roskadozó, csillogó-villogó karácsonyfa is várja csodálóit, a finomabbnál finomabb, melengető ételeket-italokat kínáló faházak pedig vendégeiket.

Mint azt Domonyi László polgármester nyitóbeszédében kiemelte, „együtt lenni, egymást meghallgatni, közös dolgainkról beszélgetni már önmagában ünnep a mai rohanó világban. S ha ezen túl egy közösség tagjaként egy fontos közös ügyért is tehetünk, ahogyan az itt megjelent egyesületek, alapítványok, civil szervezetek, akkor – mindannyian tapasztaltuk már – az ünnepi öröm megsokszorozódik.” Már a készülődés is ünnep. A hatalmas karácsonyfát feldíszítő gyerekek arcán legalábbis ünnepi fény ragyogott, amikor Maglódi Zoltán „Magesz Mikulás” emelőkosaras darujával a magasba emelte őket, hogy elhelyezhessék a maguk készítette díszeket.

A művelődési házban kézműves díszekkel ékesített karácsonyfák s egyéb remekek tekinthetőek meg, a gyerekeket pénteken és szombaton kézműves foglalkozásra várják. A Petőfi téren december 21-éig minden este kulturális csemegékkel is megkínálják látogatóikat a város alapítványai, egyesületei, civil szervezetei, s faházaiknál az általunk nemesnek ítélt célra adakozhatunk, segítve egymást, s hitet tenni amellett, hogy adni, s jónak lenni jó.

Hasonló cikkek

Idén már 12. alkalommal rendezték meg a Petőfi túrát. Mint azt Döme Géza, a kiskőrösi Eltájolók TSE vezetője, a túra fő szervezője elmondta, az időjárás a jóslatokkal ellentétben éppen ideális túraidő volt: a nap sem sütött, és a hőmérséklet is megfelelő volt. A szél napközben kicsit megerősödött, de ez inkább csak a kerékpárosok számára volt kellemetlen. Az előző éjszakai eső a homok járhatóságát is lényegesen javította.
2015. április 11-12.
Kiskőrösön a napokban újabb faültetési akciót szervezett az "Ültess Fát Mozgalom". A Filus Tibor vezette csapat most az evangélikus temető Segesvári utca felőli bejárója mentén dolgozott a város zöldítésén.