A óvodai beiratkozás 2020/2021-es nevelési évre vonatkozó rendjéről szóló közlemény

Kiskőrös Város Önkormányzata a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20.§ alapján a 2020/2021. nevelési évre vonatkozó óvodai beiratkozás idejéről, az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárásról az alábbi közleményben tájékoztatja a Tisztelt Szülőket.

Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény, amely a gyermeket fokozatosan, de különösen az utolsó évében az iskolai nevelés-oktatásra készíti fel. Az óvodába be kell íratni minden olyan gyermeket, aki 2020. augusztus 31. napjáig betölti a harmadik életévét.

A hatályos jogszabályok szerint az óvoda felveheti azt a körzetében lakó gyermeket (2,5 éves kisgyermeket) is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. Az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti, a gyermekek felvétele folyamatos.

Az óvodai nevelési év szeptember 1-jétől a következő év augusztus 31. napjáig tart.

A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A szülő - tárgyév május 25. napjáig benyújtott - kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a Kormány rendeletében kijelölt szerv (Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskőrösi Járási Hivatal) felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. Ha az eljárásban szakértőt kell meghallgatni, csak az óvodavezető vagy a védőnő rendelhető ki, és a függő hatályú döntésben nem kell rendelkezni a kérelmezett jog gyakorlásáról.

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 20. § (2) bekezdése alapján a napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni a hivatalt. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét a jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni az óvodavezetőt.

A Kiskőrösi Óvodákban a 2020/2021-es nevelési évre a felvételi jelentkezés időpontja:

2020. április 20. (hétfő) 8 és 17 óra között és
2020. április 21. (kedd) 8 és 17 óra között tart.

Jelentkezni elsősorban abba az óvodába kell, amelynek körzetében a gyermek lakik, vagy ahol szülője dolgozik.

Az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek felvétele és speciális ellátásuk a Kiskőrösi Óvodák valamennyi tagintézményében biztosított.

Az óvodai beiratkozáskor be kell mutatni:

  • a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt
  • a gyermek társadalombiztosítási igazolványát
  • a gyermek születési anyakönyvi kivonatát
  • a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát

Az óvodai felvételről az óvoda vezetője írásban értesíti a szülőket legkésőbb 2020. május 21-ig. Az óvodavezető felvétellel kapcsolatos döntése ellen a közléstől számított 15 napon belül jogorvoslati kérelmet nyújthat be. A jogorvoslati eljárást megindító kérelmet Kiskőrös Város Jegyzőjéhez (6200 Kiskőrös, Petőfi tér 1.) kell benyújtani.

Az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése esetén alkalmazható jogkövetkezmények

A 3. életévet betöltött gyermek beíratásának elmulasztását a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (továbbiakban: Szabs. tv.) 247. § (1) bekezdés a) pontja az alábbiak szerint szankcionálja:

„az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába, illetve az iskolába nem íratja be, szabálysértést követ el.”

 A szabálysértést elkövető a Szabs. tv. 11. § (1) bekezdése alapján pénzbírsággal sújtható, amely legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege százötvenezer forint, szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértések esetén háromszázezer forint.

A Képviselő-testület a 2020/2021-es nevelési évre a Kiskőrösi Óvodák óvodáinak felvételi körzetét az alábbiak szerint határozza meg:


Batthyány Óvoda (6200 Kiskőrös, Batthyány u. 2.):

Ady Endre utca, Agárhalom tanya, Alsócebe tanya, Alsókommaszáció tanya, Árpád utca, Attila utca, Batthyány Lajos utca, Bem József utca, Berzsenyi Dániel utca, Borostyán lakópark, Csányi utca, Damjanich János utca, Dankó Pista utca, Délibáb utca (páros oldal), Dózsa György út, Erdőtelki út, Erkel Ferenc utca, Felsőcebe tanya, Holló János utca, Hrúz Mária utca, Kálvin János utca, Kassai utca, Kisfaludy Sándor utca, Kiss Ernő utca, Klapka György utca (1-83-ig mindkét oldal), Kolozsvári utca, Komáromi utca, Kölcsey Ferenc utca, Középcebe tanya, Liget utca, Luther Márton tér, Masina dűlő, Május 1.utca, Március 15.utca, Martini utca, Mészáros Lőrinc utca, Mikszáth Kálmán utca, Nagy Imre tér, Öregszőlő tanya, Petőfi Sándor tér, Petrovics István utca, Rákóczi Ferenc utca, Safári József utca, Szarvas utca, Szent István utca, Szent László utca, Tavasz utca, Tomori Pál utca, Tompa Mihály utca, Vadvirág utca, Vízmű utca, Vasvári Pál utca, Víztorony köz


Mohácsi Óvoda (6200 Kiskőrös, Mohácsi u.41.):

Akácfa utca, Alkotmány utca, Arany János utca,Bacsó Béla utca, Bajza József utca, Balassi Bálint utca, Bánk utca, Bocskai István utca, Csokonai Vitéz Mihály utca, Esze Tamás utca, Gorkij utca, Határ utca, Ifjúság utca, József Attila utca, Katona József utca, Kodály Zoltán utca, Liszt Ferenc utca, Mező utca, Mohácsi utca, Móricz Zsigmond utca, Okolicsányi utca, Paál László utca, Pajtás utca, Pozsonyi utca, Radnóti Miklós utca, Remerenció dűlő, Rét utca, Szegfű utca, Tüskös utca, Úttörő utca, Wattay János utca


Szűcsi Óvoda (6200 Kiskőrös, Rákóczi u.146.):

Bánffy Endre utca, Baross Gábor utca, Bartók Béla utca, Bethlen Gábor utca, Délibáb utca (páratlan oldal), Drégely utca, Felsőkommaszáció tanya, Hatvany Lajos utca, Honvéd utca, Hunyadi János, Izsáki út, Jókai Mór utca, Kacsóh Pongrác utca, Kilián György utca, Kossuth Lajos utca, Középcebe tanya, Kun utca, Kurucz Zsuzsanna utca, Lehel utca, Madách Imre utca, Mátyás király utca, Meggyes utca, Mester utca, Móra Ferenc utca, Munkácsy Mihály utca, Nagyatádi Szabó István utca, Nyíl utca, Öregszőlő tanya, Pásztor utca, Rákóczi Ferenc utca, Róna utca, Sárkány József utca, Soós utca, Szendrey Júlia utca, Széchenyi István utca, Szigligeti utca, Szilágyi Frigyes köz, Szűcs József utca, Temesvári utca, Uzsoki utca, Virág utca, Vörösmarty Mihály utca


Thököly Óvoda (6200 Kiskőrös, Thököly u.15.):

Aradi utca, Bajcsy-Zsilinszky utca, Bajtárs utca, Báthory utca,  Béke utca, Budai Nagy Antal utca, Damjanich János utca, Deák Ferenc utca, Dobozi utca, Feketehalom tanya, Gábor Áron utca, Gagarin utca, Gárdonyi Géza utca, Gyöngy utca, Hársfa utca, József Attila utca, Kapisztrán János utca, Kertész utca, , Kinizsi Pál utca, Klapka György utca (85-től 139-ig, mindkét oldal), Korvin utca, Kőrisfa utca, Nádasdy utca, Nap utca, Petőfi Sándor út, Pillangó utca, Segesvári utca, Szabadkai utca, Szép utca, Szondi György utca, Szőlő utca, Táncsics Mihály utca, Temető tér, Thököly Imre utca, Toldi Miklós utca, Wesselényi Miklós utca, Zrínyi Miklós utca


Erdőtelki Óvoda (6200 Kiskőrös, Nyárfa u.35.):

Agárhalom tanya, Bokor utca, Diófa utca, Erdő utca, Fenyves utca, Malom utca, Nyárfa utca, Ökördi tanya, Sivány dűlő, Sövény utca, Venyige utca

Hasonló cikkek

Központi Statisztikai Hivatal
Most Ön is szerepelhet a statisztikákban!
Központi Statisztikai Hivatal
Most Ön is szerepelhet a statisztikákban!