95. születésnapján köszöntötte Havasi Jánost Kiskőrös polgármestere

95. születésnapján köszöntötte Havasi Jánost Kiskőrös polgármestere

95. születésnapján köszöntötte Havasi Jánost a baptista szeretetotthonban Domonyi László polgármester. Az ünnepi perceken ott volt lánya, Brúderné Havasi Ibolya is, valamint Baranyainé Szabó Katalin anyakönyvvezető. János bácsi 1927. január 12-én született Soltvadkerten egy nyolcgyermekes családban. Génjeit nagy valószínűséggel édesapjától örökölte, aki 108 éves koráig élt.

Havasi János fiatal éveit tanyájukon földműveléssel töltötte. 1948 szeptemberében megnősült, feleségével, annak elhunytáig 56 évet éltek együtt jóban-rosszban, szeretetben, békességben. Három gyermekük született, akik közül ketten már elhunytak, lányuk középiskolai tanárként dolgozik.

Az élet viharában nehéz volt megteremteni a család megélhetését.

János bácsi a mindennapi munka mellett folyamatosan képezte magát, elvégezte az általános iskola 7-8. osztályát és a mezőgazdasági technikumban leérettségizett.

Kezdetben napszámosként dolgozott, később volt terményfelvásárló, tanácselnök, az állami gazdaságban brigádvezető, a malomiparban telepvezető, raktáros, szövetkezeti üzemgazdász, a gabonaiparban üzemvezető. Nyugdíjba vonulása előtt körzeti felügyelő volt a gabonaiparban.

Munkáját lelkiismeretesen végezte, több alkalommal kapott kitüntetést.

Nyugdíjas éveiben amíg dolgozni tudott, szőlőt művelt és élvezte négy unokája és négy dédunokája szeretetét.

Az idősek otthonába 2 és fél éve költözött és mint mondja, nagyon jól érzi ott magát.

Isten éltesse János bácsit még nagyon sokáig - köszöntötte a jeles születésnapi évfordulón az ünnepeltet a polgármester, aki a virágcsokor és az ajándék csokoládén kívül Orbán Viktor miniszterelnök által küldött Emléklapot is átnyújtotta.

Boda Zsuzsa

Hasonló cikkek

Kiskőrös Városában immár 28. alkalommal kerül megrendezésre a Kadarka Nemzetközi Borverseny.
Kiskőrös Város Polgármestere és a választókerület önkormányzati képviselője lakossági fórum keretében tájékoztatást tart a 2024. évi költségvetésről, a város fejlesztéseiről, működéséről és a választópolgárokat érintő aktuális kérdésekről.
XXVIII. Kadarka Nemzetközi Nagydíj Borverseny 2024. április 5. péntek