Kiskőrösi Fúvószene

Kiskőrösi Fúvószene

A fúvószene Kiskőrösön komoly múltra tekint vissza, igazolhatóan közel 90 esztendeje van jelen a település életében. Még az 1920-as évek második felében alakult meg a Kiskőrösi Baptista Gyülekezet fúvószenekara, ez volt az első igazi formáció ebben a műfajban. 1929-ben már 19 fő játszott a zenekarban mind réz, mind fafúvós hangszereken, Kovács Sándor karmester irányításával. A tagság az idők során bővült, azonban az 1960-as évekre részben utánpótlás, részben egyéb okok miatt ideiglenesen beszüntette működését, egy ideig az egyház zenei életét a pengetős zenekar jelentette. A ma is létező baptista fúvószenekar 1989-ben alakult Szabó Márton vezetésével, azóta is komoly tényezőnek számít. Szintén említésre méltó, hogy egyházi vonalon még egy fúvószenekar létezik Kiskőrösön, mégpedig az evangélikus gyülekezetben, itt Kecskeméti Pál a zenekarvezető.

Kiskőrös Város Fúvószenekarának legelső elődjét 1930-ban alakította meg Fóti Ferenc tanár, ez volt a Levente Zenekar. Szép sikereik ellenére működésük a háború következtében lehetetlenné vált, emellett az 1945 után berendezkedő politikai rendszer a leventemozgalmat magát is felszámolta. A zenekar újjászervezése Kiss Sándor nevéhez kötődik, 1950 és 1957 közt ő volt a karnagya az ekkor MÁV Szakszervezet Ének- és Zenekarának, avagy közismertebb nevén a vasutas fúvószenekarnak. Ekkortól vált az ünnepségek elmaradhatatlan részévé a fúvószene, de említhetnénk akár a reggeli zenés ébresztőket, vagy a vasárnapi térzenéket is, amelyek szintén meghatározó pillanatok voltak Kiskőrös kulturális életében.

1957-ben Kiss Sándor átadta a karnagyi pozíciót barátjának, Filus Lajosnak, ő pedig megalakította szimfonikus zenekarát, melyet még sok-sok éven át vezetett. A MÁV zenekar élére tehát Filus Lajos került, aki több mint 20 éven át dirigálta azt, munkásságának köszönhetően az 1960-as években országos ismertségre tettek szert. A zeneiskola létrejöttét követően 10 éven keresztül oktatta a fiatalságot, immár szervezett keretek között is.

Lajos bácsi 1981-ben nyugdíjba vonult, s bár rövid ideig még vezethette zenekarát, egészségi állapota megrendült, 1983-ban bekövetkezett halálával a működésnek vége szakadt. 1982-ben a Kiskunmajsáról hazatérő Boldoczki Sándor zenetanár az Állami Zeneiskola keretein belül kezdte meg fiatal növendékekkel a zenekar újjáépítését. A sokszor embert próbáló munka gyümölcse pár év alatt beérett, 1985-ben már Zánkán öregbítették Kiskőrös és Bács-kiskun megye hírnevét az Országos Fúvószenekari Találkozón. Nemzetközi szereplésekre csupán a rendszerváltozást követően, 1991-től kerülhetett sor. 1992-ben létrejött a zenekart támogató alapítvány, nem sokra rá pedig megalakult Gmoser György vezetésével a város mazsorett csoportja, akik a fellépések során azóta is a fúvósok hű partnerei. Szintén ettől az évtől, tehát 1992-től viseli a zenekar hivatalosan is a Kiskőrös Város Fúvószenekara nevet. Hangversenyek, országos és nemzetközi fellépések jellemezték a kilencvenes éveket.

Boldoczki Sándor 1993-tól a zeneiskola intézményvezetői teendőit is ellátta, ezért a következő évtől egyre többször osztotta meg a karnagyi munkát Fuchs Attilával, aki 1998-ban végül egészében véve is átvette a zenekar vezetését. Az új évezredben a fúvósok előtt a világ is kinyílt: utazások és fellépések Európa szerte, fesztiválokon, hangversenyeken, minősítő hangversenyeken való részvételek. Fuchs Attila idején számos helyezés, díj kapcsolódott a zenekarhoz, melyek közül a legjelentősebb az 1998-as Magyar Fúvószenei Szövetség Minősítő Hangversenyén Koncert és Show kategóriában elért kiemelt arany minősítése, majd ennek 2002-es megvédése. Szintén ebben az időben jött létre a napjainkig is tartó újévi koncertek hagyománya, amelyet minden évben január 1-én rendeznek a művelődési ház színháztermében.

Kiskőrös Város Fúvószenekara napjainkban is a város meghatározó kulturális értéke. 2007-től a karnagyi pozíciót Gmoser István tölti be, akivel tovább folytatódik a sikeres sorozat, élményekkel teli pillanatokat szerezve nemcsak a zenekar tagságának, de Kiskőrös városának is.