Kiskőrös második Petőfi-szobra

Kiskőrös második Petőfi-szobra

Az 1923-as centenáriumhoz közeledve jogosan merült fel a városvezetés és az értelmiségi elit körében, hogy az „öreg Petőfi” mellett Kiskőrösnek illene egy egészalakos, nagyméretű bronzszobrot is állítania nagy szülöttének. Kellemesi Melczer Gyula járási főszolgabíró elnökletével Petőfi Szoborbizottság alakult 1918-ban, hogy az addigi gyűjtést folytassa.  A háború utáni óriási devalváció miatt az addig befolyt adományok összértéke már az új pénznem bevezetése előtt mindössze 3 pengő értékre zsugorodott!

Éppen ezért a vezetés megpróbálkozott egy köztes megoldással is: a trianoni diktátum miatt a Segesváron felállított, sokak szerint a világ legszebb Petőfi emlékművét leszerelték a talapzatról, és Budapestre szállították, ahol végleges helyéről döntöttek az 1922-es év elején. A szobor felállítására pályázó települések közül legesélyesebb város egyértelműen Félegyháza volt, azonban a versenybe Kiskőrös, mint szülőhely is bekapcsolódott. A szobor ügyét először a megyei közgyűlésben tárgyalták, akik, mivel dönteni nem akartak ilyen horderejű kérdésben, javasolták a kultusztárcához fordulást. Időközben az Országos Petőfi Társaság is megfogalmazta véleményét az ügyben: mivel a kiskőrösieknek már van Petőfi szobra, a segesvári mindenképpen Félegyházához kell, hogy kerüljön. Kiskőrös község Meskó Zoltán képviselőt küldte, hogy járjon közben Vass József kultuszminiszternél. Okfejtése mindazonáltal érdekesnek bizonyult: beszámolója szerint meglátogatta a minisztert és azt mondta „uram, Félegyháza és Kiskőrös küzd a segesvári Petőfi-szoborért, az egyik gazdag magyarlakta város, a másik kevésbé gazdag tótajkú község. Adjuk oda a szobrot Kiskőrösnek, ott missziót teljesít, mert tót atyámfiai látni fogják a lánglelkű apostol ércszobrát, mementó lesz ez nekik, rágondolnak, magyarok lesznek, és büszkék arra, hogy Petőfi Kiskőrösön született.”  Vass József végül a Petőfi Társaság véleményét fogadta el, s a bronzszobrot Félegyháza kapta meg. Az ilyenkor szokásos összeesküvés-elméletek lecsillapodása után az elöljáróság és az értelmiség is más feladatra koncentrált: az év végi centenáriumi ünnepségre, mely korábban nem látott nagyságú, sokakban szép emlékeket idéző nagyrendezvénye lett a településnek.

Az ünnepségnek volt egy különleges színfoltja: a Kiskőrös és Járása hetilap külön Petőfi számként  jelent meg ebből az impozáns alkalomból, vendégszerzők írásait közölve: Ferenczi Zoltán, a Petőfi Társaság alelnöke, Szávay Gyula főtitkár, Kruttschnitt Antal evangélikus főesperes mellett Polereczki János községi bíró és Melczer Gyula járási főszolgabíró is jegyzett egy-egy rövid cikket.

A főbíró írása a ’Szobrot Petőfinek’ címet kapta, ugyanis a segesvári szobor elvesztésével a szoborállítási kedv nemhogy alábbhagyott, de igenis minden korábbi igényt felülmúlt. 1922-től azonban megújult az adományozási kedv, sőt a járásban a főszolgabíró utasítására minden rendezvényen kötelezővé vált az adakozás. Nem lehetett megtartani egy rendezvényt, csak ha a szervezők valamicskét felajánlottak a szoboralapba.  A szoborbizottság tagjai voltak a járás községeinek bírái is. Kiskőrös mellett, mint a szobor talapzatára is felkerült: Akasztó, Bajaszentistván, Bócsa, Császártöltés, Csengőd, Érsekcsanád, Hajós, Kecel, Nemesnádudvar, Páhi, Prónayfalva (Tázlár), Soltszentimre, Soltvadkert, Sükösd, Szeremle községek, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye törvényhatósága, a járások főszolgabírói, a rendezett tanácsú városok, valamint Kecskemét törvényhatósági joggal felruházott város lakossága is támogatták adományaikkal az elkészítését.

1922-ben elkészült a két árajánlat Horvay János és Szentgyörgyi István szobrászművészek részéről, s a bizottság már ekkor az utóbbi mellett döntött.  A szobor talapzatának szánt mészkövet 1923-ban vásárolták meg, szeptember hónapban Fabrók Ferenc budakalászi kőfaragó kezdte meg kimunkálását.  A 3 méter magas ércalakra befolyt összeg végül 1926 áprilisára szaporodott fel oly mértékben, hogy a bizottság megrendelhette Szentgyörgyitől, a korábban letárgyalt feltételek szerint. Az eredeti tervek szerint 1927. július 31-én avatták volna fel.  Az események azonban másként alakultak, sőt az avatás majdhogynem az évtized botrányába fulladt.

Kezdődött azzal, hogy Zoltán János lapszerkesztő, a Petőfi Irodalmi Kör elnöke, és a Melczer Gyula közti ellentét a 27-es év folyamán elmélyült. Zoltán János ugyanis a tervezett szoboravatóra megjelentette a maga és az irodalmi kör kiadványát, a ’Petőfi-könyv, benne Kiskőrös vázlatos történetével’ címűt, melyet az elöljáróság nem kezelt úgy, ahogyan ő szerette volna, sőt egyenesen mellőzték. A szobor talapzatára az adományozó községek, városok mellett (teljesen jogosan) felkerült Melczer Gyula neve is, s ezt Zoltán János az általa szerkesztett Kiskőrösi Hírlapban és az Új nemzedékben sérelmezte, sőt oda nem illőnek nevezte. A dolgok innentől kezdtek elfajulni: a Kiskőrös és Járása főszerkesztője, dr. Vékony Gábor a védelmébe vette a főbírót, sőt Zoltán János eredményeit jelentéktelennek, hamisnak titulálta. Az ügy egy látszólag véget nem érő odamondogatássá alakult, melynek következménye volt például a Petőfi-könyv szabályos betiltása.  A sok sárdobálás végül ugyanolyan gyorsan véget is ért, a felek kölcsönösen bocsánatot kértek és visszavonták sértő állításaikat.

A szoborállítás ügye eközben tovább késlekedett: a július végi időpontra még nem készült el a nagy mű, ezért el kellett halasztani az átadást szeptemberre. Azonban az avatás ismét akadályba ütközött: bár Lehoczky János építész az alapozási munkákat már elvégezte (teljesen ingyen), sőt a szeptember 3-án átvett szobrot fel is állították,  az átadó ünnepség ismételten elmaradt. Ennek oka, hogy az elöljáróság a centenáriumi ünneppel ellentétben erre az alkalomra már országos jelentőségű ünnepi műsort szeretett volna, Melczer Gyula pedig ígéretet kapott rá a vármegyei vezetéstől, hogy maga Horthy Miklós kormányzó fog eljönni, viszont „Őfőméltóságát zimankós őszi időben nem kívánatos ily szabadban tartandó ünnepségre elvárni.” ezért ismételten elhalasztották az avatóünnepséget a következő év tavaszára.

Így érkeztünk el 1928. március 15-éhez, amikor végre felavatták Kiskőrös második Petőfi-szobrát, végül Horthy kormányzó nélkül, országos vendégsereg nélkül, szép, járási jelleggel. Az adományozó községek, városok képviselői ugyanis eljöttek.  Sőt, még 1927. május 20-án, az alépítmény és a talapzat építésénél egy időkapszula is került a kövek közti résekbe, melyet cink dobozba zártak a jövőnek. Tartalmazott egy dr. Kováts Vilmos által írt szobortörténetet, valamint egy okiratot, melyet adományozók mellett bárki aláírhatott.