Visszalépés az alapértelmezett megjelenítésre

Sikeres volt Kiskőrösön a rendhagyó Városalapítók Napja és Országos Rétesfesztivál.

Kiskőrös minden évben több napos fesztivál keretében emlékezik meg városalapító elődeiről, a Wattay családról és a szlovák ősökről.
Idén több apropója is volt az ünneplésnek, ugyanis 50 éve kapott városi rangot a település, ekkor adták át a városközpont több meghatározó épületét, köztük a művelődési központot. Ez alkalomból rendeztek be egy 15 tablóból álló helytörténeti kiállítást, mely felidézi a várossá válás folyamatát. Az állami zeneoktatás is az 1973-as évhez köthető, ezt az évfordulót egy csodálatos koncerttel tették emlékezetessé, melyen Kiskőrösről indult, és nagyívű pályát befutott művészek léptek fel.
Nagyszabású gálaműsorral ünnepelte a Szivárvány Szlovák Táncegyüttes 45 éves jubileumát. Már a kezdő isaszegi táncokkal megalapozták a jó hangulatot. Hollerné Racskó Erzsébet az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke két nyelven köszöntötte a kiskőrösi táncosokat. Majd Dr. Király Katalin a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézetének igazgatója méltatta a táncegyüttes értékes hagyományőrző munkáját.
Különleges volt ez az alkalom, mivel mindazok csatlakoztak a közös produkcióhoz, akik a 45 év alatt egykor a társulat tagjai voltak, ők békési táncokat mutattak be a közönségnek. A budapesti Lipa Táncegyüttes előadásában pedig abaúji táncokat láthattunk.  A kiskőrösiek és a vendég szalkszentmártoni Folklór Egyesület közös előadásában györgyfalvi táncokat láthatott a közönség. A talpalávalót a Kóborzengő zenekar húzta. 
21 csapat nevezett a körös rétes sütésre a Kiskőrösi Városalapítók Napja és Országos Rétesfesztivál vasárnapján. A szervezők minden csapatnak biztosították az alapanyagokat, amik a hagyományos kiskőrösi szaladgálós réteshez szükségesek. Idén a töltelékekhez almát, túrót és káposztát is kaptak a csapatok, akik eldönthették, hogy saját maguk gyúrják a tésztát, vagy a kiskőrösi szlovák asszonyok által előre elkészített tésztából sütnek.
Idén is elkészült a 305-ös számot formázó, piros-fehér-zöld töltelékű rétes, amit Kiskőrös újratelepítésének évfordulóját jelképezi. Miközben az asszonyok nyújtották a rétestésztát, a színpadon fellépett a Kiskőrösi Szlovák Népdalkör és Citerazenekar és meghívott vendégeik.
Nagy sikerrel zajlott az Egy húron pendülünk címmel meghirdetett citerás találkozó, melyen 123 hangszeres lépett a közönség elé.
A fesztivál programjai között kapott helyet a 25. Kiskőrös Város Borverseny díjátadója. A megmérettetésen nem csak a benevezett borokat bírálta a szakmai zsűri, hanem kiválasztották azt a fehér, rozé és vörösbort, mely egy éven keresztül viseli a Kiskőrös Város Bora címet.
Az eseményről élőben tudósított az M1 televízió. 

Hasonló cikkek

Kamarazenei Estek Hagyományteremtő Hangversenysorozat Kiskőrösön
Hagyományteremtő Hangversenysorozat Kiskőrösön
BÁCS-KISKUN VÁRMEGYEI KORMÁNYHIVATAL KISKŐRÖSI JÁRÁSI HIVATALA
A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kiskőrösi Járási Hivatala állásajánlatai 2024. március 28-án.
Az Agrár Expó titka: itt a termelő a fogyasztó szemébe néz!